Közös templom, külön harang

Erdély számos példáját kínálja nemzetiségek és felekezetek hol békés, hol viharosabb együttélésének, de a Kárpátokon kívül is tetten érhető, hogyan alkalmazkodnak a templomok, a gyülekezetek a változó világhoz.

Bodor Tünde

2019. február 05., 00:162019. február 05., 00:16

Szászok, svábok, ruszinok, ukránok, törökök, tatárok, bolgárok, lipovánok, evangélikusok, lutheránusok, unitáriusok, reformátusok, baptisták írják a történelem lapjaira az elhalványuló sorokat. Az alkalmazkodás nagyon sok esetben asszimilációt jelent mind emberek, mind gyülekezetek esetében, és ha nem erről lenne szó, akkor a közösségek kihalása teremt új helyzeteket.


Korábban is megesett ez, a székelység előző szálláshelyein, például Szászsebesen a mai román utcanevek mellett a történelmi szász elnevezések is jelen vannak (és nem támadja őket senki), többek között a Székelyek utcája utal a korábbi századok történelmére. Szászfehéregyházán a templom egy része ősi székely-magyar építésű, a patak neve mindmáig Székely-patak.


Havasalföldön van a Calvini nevű falu, valószínűleg szász menekültek alapították, a helybeli ortodox pópa úgy tudja, „egy szekta tagjai, akikből már nincsenek…” Mint ahogy ott már valóban nincsenek, de a bukovinai volt székely faluban, Andrásfalván is átépítették a korábbi református templomot az ortodoxok. A bözödújfalusi zsidó(zó) székelyeknek zsinagógájuk volt, a temetőben héber feliratú sírköveik találhatók, sokan az üldöztetések ellenére is vállalták, hogy székelyként a zsidó törvények szerint élnek.


Ma már Erdélyben sok esetben közösen használják különböző felekezetek a templomokat, például a Szeben megyei Bürkösön a lu­theránus szászok és a református magyarok. Külön harangjuk van, amelyet a másik felekezet nem húzhat meg. Ugyancsak a Szeben megyei Mikeszászán a reformáció után kettévágták a régi katolikus templomot, úgy használják a felekezetek külön-külön egy-egy részét; a középső romos része lenne a szászoké, akik már kihaltak. Feketehalmon is közös templom van, ezért a református templomban a Szent Antal-persely nem zavar senkit. A Hargita megyei Fiatfalván reformátusok és unitáriusok osztoznak az istenházán, amelyben két külön (de egyforma) úrasztala kapott helyet, de a toronyban is külön harangok. Szépen megoldották a közösködést a magyarandrásfalvi templomban is, ahol minden ünnepen közös istentiszteletet tart a két felekezet papja.


A vallások közötti ingázást sokszor az indokolja, milyen lelkész kerül a helységbe, vagy melyik gyülekezet fogadja be a jövevényeket egy adott korban. Nagysinken a reformátusok az evangélikus szász templomba jártak, Simonyifalva evangélikus lelkésze ma a reformátusoknak is prédikál, Szemlakon a német anyanyelvű református gyülekezetnek a magyar pap románul tart istentiszteletet.


Vetési érdekes előadásában néhány kultúrtörténeti kuriózumra is felhívta a figyelmet, mint a szászcsávási többszólamú egyházi éneklés vagy a berethalmi szászok által gyakorolt szokás. Ez utóbbit talán ma is lehetne alkalmazni: a veszekedő házaspárokat bezárták a vártemplom egy bástyájának szobájába, ahol csak egy szék, asztal, ágy, tányér és evőeszköz volt, és onnan csak akkor engedték ki őket, amikor megbékültek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés