A ragyogó napsütés és a vásárhangulat ellenére péntek délután sokan voltak kíváncsiak Albert Levente és Vargha Mihály közös tárlatának a megnyitójára. Olyannyira, hogy ez alkalomból szűknek bizonyult az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) egyébként tágas kiállítóterme.
2017. május 03., 00:052017. május 03., 00:05
A ragyogó napsütés és a vásárhangulat ellenére péntek délután sokan voltak kíváncsiak Albert Levente és Vargha Mihály közös tárlatának a megnyitójára. Olyannyira, hogy ez alkalomból szűknek bizonyult az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) egyébként tágas kiállítóterme.
Albert Leventét a nagyközönség képzőművészként talán kevésbé ismeri, hiszen száguldozó fotóriporterként él a város köztudatában. Vargha Mihály szobrász neve pedig a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójaként is gyakran szerepel – állapította meg köszöntő beszédében Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, EMÜK-igazgató.
A két művész már több mint húsz éve együtt dolgozik, mely idő alatt nem csak barátság, hanem művészeti dialógus is kialakult közöttük. A most megnyíló kiállításon pedig éppen ennek eredménye látható – tudhattuk meg Muladi Brigitta szentendrei művészettörténésztől. Szerinte ez is hozzájárult ahhoz, hogy most különböző műfajokban, de hasonló hangnemben szólaljanak meg. Ugyanakkor művészetileg is közelítenek egymáshoz, mert a grafikus megpróbál kilépni a térbe, a szobrász viszont a felületekkel többet foglalkozik, mint ahogy ez a műfajban megszokott.
Vargha Mihály ez alkalomból látható alkotásairól a szakember úgy vélekedett, ősi rituális szobrok és eleven fatörzsek tulajdonságait ötvözik, emberi kapcsolatokat, viszonyokat, hangulatokat fejeznek ki. Albert Leventéről pedig megjegyezte, eljátszik az emberi és a kozmikus lét dimenzióival, így művei lehetnének fizikai, kémiai kísérletek dokumentációi, mikroszkopikus felvételek, apró organizmusok mozgásának vizsgálati anyagai, de akár űrszondák poétikus kozmoszfotói is.
A kiállítás május 28-ig látogatható keddtől péntekig 10–17, szombaton és vasárnap 10–14 óra közöt
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!