
2021. január 10., 20:192021. január 10., 20:19
Az állatkísérletekről
A nemzetközi jelölése az állatkísérlet-mentes termékek esetében a CF, azaz cruelty-free. Ez szó szerinti fordításban kegyetlenségmentest jelent, tehát nem kísérleteztek állatokon a kifejlesztés során. Sőt, a jelölést csak az kaphatja meg, aminek egyik összetevője sem ilyen eljárással készült. Ez azért is fontos, hiszen ki kenne magára szívesen bármi olyan terméket, aminek az elkészültéhez állatok százainak kell megnyomorodnia vagy elpusztulnia?
Szerencsére ma már az EU szabályozások értelmében csak olyan készítmények juthatnak be a kontinensre, amik a készítés során egyáltalán nem kerültek kapcsolatba állatokkal. Erről úgy bizonyosodhatunk meg, hogy a csomagoláson ott a jól ismert logó, ami egy nyuszit ábrázol.
Az állatokon való tesztelés felesleges
Felmerül a kérdés, hogy mire alapozzuk az állításunkat, miszerint felesleges az állatokon való tesztelés? Legfőként arra, hogy az állatok és az emberek genetikailag roppantul különböznek egymástól, így érdemben nincs is értelme azon tanakodni, hogy hogyan viselkedne egy anyag az emberi szervezetben. Tehát ha egy kutya rosszul reagál egy adott szerre, nem törvényszerű, hogy az emberek esetében is így történik.
Az állatkísérletek ebből kifolyólag teljesen feleslegesek, mégis anyagi okokból még a mai napig népszerűek.
Ettől függetlenül számos ország elvárja, hogy mielőtt oda bekerül egy termék, az csak azután jöhet létre, hogy állatokon tesztelték. Ebben élen jár például Kína.
Európában pont ennek az ellenkezője a kritérium, azaz semmi kapcsolatba nem kerülhet állatokkal az a kozmetikum, ami európai piacokra szeretne eljutni. Ehhez vagy alkalmazkodnak a gyártók, vagy letesznek a törekvésükről, hogy itt értékesítsék a terméküket. 2009 óta létezik ez a törvény, ami 2013-ban kiegészült azzal, hogy mindennemű állatkísérlet tilos a régióban.
A vegán termékek legfőbb jellemzője, hogy semmi állati eredetűt nem tartalmaznak, ami vonatozik többek között a méhviaszra, a propoliszra, a lanolinra, a tejre és persze a tojásra. Ezt a címkén gyorsan lehet ellenőrizni, de ha éppen nem lenne időnk, akkor érdemes a különböző jelzésekre támaszkodnunk. A vegán termékek legnépszerűbb jelölése a nagy, zöld színű V betű. Ha ehhez még egy nyuszi is társul, akkor az maximálisan állat- és emberbarát.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!