Egyelőre még ismeretlen elkövetők a napokban több mint 20 közlekedési táblát rongáltak meg Zabola és Páva között, olyanokat is, amelyeket a kisiskolások biztonságosáért állított az önkormányzat.
2019. október 31., 06:442019. október 31., 06:44
A vandálok a 121-es megyei út mentén tevékenykedtek, érdekes módon csak olyan helyen garázdálkodtak, amelyek kiestek a térfigyelő kamerák hatóköréből. A táblák rongálását a benzinkúttól fennebb kezdték, ahol már sem a benzinkúti, sem pedig az önkormányzati kamera nem fogja be, el egészen a pávai buszmegállóig, viszont nem mentek fel a kereszteződésig, ahol szintén kamera van.
A leltárt Fejér Levente polgármester végezte el, mint kiderült, az út egyik felén 16, a másikon 5 közlekedési táblát rongáltak meg, köztük a napelemes fényjelzővel ellátott figyelmeztető táblát is, amelyet azért állított az önkormányzat, hogy jobban felhívja az autósok figyelmét az úttesten átkelő iskolásokra.
A polgármester tegnap jelentette a rendőrségen a történteket. Kifejtette, a rendőrséggel közösen nézik vissza a kamerák felvételeit, annak reményében, hogy a gyanús alakokat kiszúrják. Annak kapcsán, hogy mi lesz a megrongált táblák sorsa a polgármester elmondta: mivel megyei útról van szó, így a megyei útügy hatáskörébe tartoznak, akiket szintén értesít a történtekről.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!