Közép- és Kelet-Európában sok helyütt megrongálják a szovjet háborús emlékműveket

Az ukrajnai orosz támadás megindítása óta Közép- és Kelet-Európában több helyütt is megrongálták a szovjet háborús emlékműveket - jelentette pénteken az Euractiv brüsszeli hírportál.

Székely Hírmondó

2022. március 18., 15:412022. március 18., 15:41

A tudósítás szerint míg az orosz nagykövetségek felháborodtak, a nemzeti hatóságok megértőbbek voltak az elkövetőkkel szemben. Egyes esetekben az önkormányzatok fontolgatják az emlékművek eltávolítását.

A Slavínt, a szlovák fővárosban, Pozsonyban a szovjet Vörös Hadsereg katonáinak emelt emlékművet, március 2-án kékre és sárgára, az ukrán nemzeti lobogó színeire festették. Ez Szlovákia egyik legnagyobb háborús emlékműve, amely több ezer fehérorosz, orosz és ukrán katona temetőjeként szolgál.

A pozsonyi orosz nagykövetség felháborodott az emlékmű megbecstelenítése miatt, és azonnali takarítást és az elkövetők megbüntetését követelte. A rendőrség mások tulajdonának megrongálása miatt indított nyomozást. A feszültség azonban fokozódott, miután a szlovák külügyminisztérium úgy reagált, hogy "Oroszország maga is lábbal tiporta az elesettek emlékét azzal, hogy megszállt egy testvérnemzetet".

"Bárki is tette ezt, akár az oroszellenes propaganda által megtévesztett emberek, akár az ukrán fasiszta Sztepan Bandera ideológiai támogatói, meggyalázták mindazok emlékét, akik itt nyugszanak, beleértve a több száz ukrán áldozatot" - közölte az orosz nagykövetség.

Az Euractiv emlékeztet arra is, hogy nem ez volt az egyetlen incidens Szlovákiában. Március 9-én a kelet-szlovákiai Svidník város Vörös Hadsereg-temetőjében egy katonaszobrot festettek vörösre.

"Fel vagyunk háborodva az elesettek újabb egyértelmű vandalizmusán és gyalázatos meggyalázásán. Ez az aljas bűncselekmény minden bizonnyal csak a szlovák média folyamatos oroszellenes kampányának következménye. Ráadásul ezek a cselekmények károsítják az oroszok és a szlovákok közötti jó kapcsolatokat" - reagált a nagykövetség a Facebook közösségi portálon.

Csehország második legnagyobb városában, Brnóban (Brünn) több helyen is oroszellenes graffitit rajzoltak, többek között az egykori szovjet hadsereg katonáját ábrázoló szoborra. Egy ismeretlen személy kék és sárga festéket fújt a talapzatára. A graffiti hétköznapi körülmények között vandalizmusnak minősülne.  

"Nem látjuk okát, hogy miért kellene gyorsan eltávolítani az Ukrajna iránti szolidaritás ilyen jellegű megnyilvánulásait" - jelentette ki a város szóvivője a cseh hírügynökségnek.

Erős szovjet- vagy oroszellenes érzelmek már az ukrajnai orosz támadás előtt is tapasztalhatók voltak - állapította meg a jelenségről tudósító brüsszeli portál, megjegyezve, hogy Prágában 2020-ban eltávolították Ivan Konyev, a volt Szovjetunió marsallja szobrát. Ugyancsak abban az évben az orosz nagykövetségnek helyet adó teret átnevezték Borisz Nyemcov térre, a 2015-ben Moszkvában agyonlőtt orosz ellenzéki politikus emlékére.

A bolgár fővárosban, Szófiában vita indult a város szívében álló szovjet hadsereg emlékművének eltávolításáról. Az emlékmű a Vörös Hadsereget dicsőíti, amely 1944-ben elfoglalta Bulgáriát, majd a Bolgár Kommunista Párt irányításával totalitárius rendszert épített ki az országban. Az emlékműre az ukrajnai háború kezdetén több, Oroszországnak címzett üzenetet is írtak: "gyilkosok", "megszállók" és "Ukrajna szabadsága", valamint tele ragasztották  Vlagyimir Putyin orosz elnököt ábrázoló plakátokkal is.  

Szófia polgármestere bejelentette, hogy megkezdődtek a 45 méter magas emlékmű áthelyezésének munkálatai. Egyelőre nem világos, hogy a város kap-e ehhez költségvetési támogatást.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés