
Hidak, átereszek újjáépítésére, megyei út, települési utcák és erdei utak helyreállítására kapott 6,745 millió lejt Kovászna megye a kormány sürgősségi alapjából.
2020. szeptember 04., 00:022020. szeptember 04., 00:02
– A szakemberek által összeállított jegyzőkönyv alapján Kovászna Megye Tanácsa és a prefektúra közösen kért a kormánytól pénzforrást, hogy helyreállítási munkálatokat lehessen végezni. Van, ahol partvédelmi munkálatokra van szükség, de több településen az utcákat kell kijavítani, átereszeket újjáépíteni. Kovászna Megye Tanácsa 771 ezer lejt kapott a 121A megyei út helyreállítására, a Vadas-tetőn átvezető úton 6 kilométeres szakaszt kell megjavítani, míg Középajta végében két átereszt rongált meg az áradás – tájékoztatott Tamás Sándor tanácselnök.
Bölön községben két, a Nagybölön patakán átívelő hidat és öt erdei úton található hidat rongált meg az áradás, ugyanakkor a vízhálózat is sérült, azt is javítani kell az utcák és átereszek mellett, az önkormányzat 3,45 millió lejt kapott a helyreállítási munkálatokra.
Kálnokon hét, Kőröspatakon tíz kilométeren rongálta meg az utcákat az áradás, négy átereszt is tönkretett. A községhez tartozó erdei utat és hidat is tönkre tett a lezúduló esővíz. Kőröspatak községnek összesen 1,46 millió lejt hagyott jóvá a kormány. Bodok községben utcákat és átereszt kell helyreállítani, ugyanakkor a Vásár-patakon partvédelemre lesz szükség, a község 769 ezer lejt kapott erre a célra. Nagyajta község 265 ezer lejt kapott, átereszeket és utcákat javítanak meg belőle.
(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!