
Kovászna megyében 29 személynek adtak be vakcinát anélkül, hogy jogosultak lettek volna rá az oltáskampány adott szakaszában - derül ki az egészségügyi minisztérium által a Recorder.ro-nak szolgáltatott adatokból.
2021. március 12., 13:522021. március 12., 13:52
A megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője, Ágoston László a Covasnamedia megkeresésére elmondta, ezekben az esetekben el akarták kerülni, hogy kárba menjenek a nap végén megmaradt oltások. Az oltáskampány kezdete óta összesen 54 adag vakcinát kellett eldobni a megyében.
A Recorder által közölt információk alapján a legtöbb soron kívüli beoltás január 22-én, illetve február 12-én történt a sepsiszentgyörgyi, Dália utcai oltóközpontban, mindkét napon három-három olyan személyt oltottak be, akik csak az oltáskampány harmadik szakaszában lettek volna erre jogosultak.
Hasonló eset fordult elő a kovásznai szívkórházban berendezett oltópontnál is, ahol január 24-én két olyan személy kapott vakcinát, akiknek csak a harmadik szakaszban kellett volna.
Az oltáskampány kezdete óta a legtöbb soron kívüli beoltás - összesen kilenc - a fentebb említett, Dália utcai oltóközpontban történt. A kézdivásárhelyi sportcsarnokban kialakított oltópontnál nyolc, a kovásznai szívkórházban öt, a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban öt, a kézdivásárhelyi kórházban két ilyen eset fordult elő.
Országos szinten több mint hétezren kaptak soron kívül, az országos oltási stratégia szabályait megsértve koronavírus elleni oltást, köztük a nemzetbiztonsági és igazságszolgáltatási intézmények több mint ötszáz alkalmazottja.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!