Kótyomfittyek és a sport

Nemrég egy konstancai kézilabda-mérkőzés vége felé a dinamós „szurkolókat” (inkább csürhét) kihajtották a teremből. Szívszaggató volt nézni, amint izompacák biztonságiak kisgyerekeket szorítanak az ölükben, amíg a pitekantrópok tisztességes távolságba nem kerülnek.

És mélyen szégyenkeztem, amikor a fradis drukkerek úgynevezett „kemény magja” minősíthetetlenül sértegette és dobálta a Bukaresti CSM kapusát. Miért lenne „kemény”? Az a komolyságnak, a kitartásnak a jelképe; a mag pedig az áldott életé… Soha nem fogom megérteni, hogy valaki azért megy meccsre, hogy a másikat sértegesse, borsot meg zászlót törjön-lobogtasson az orra alá, mert az steauás, vidis, magyar vagy román, portugál vagy piréz.

Ilie Năstasenak sikerült az úri sportból, a teniszből inkább Ferentari negyedbe illő balhét csinálni az angolok elleni női (!) Fedkupa-mérkőzésen. Maradhatott volna nagy játékosként a történelemben, minek kell neki edzősködni, amikor a pedagógiára kevésbé hajlamos, mint Jumurdzsák az atomfizikára.

A sport szó állítólag a középkori angolból származik, és kikapcsolódást, szórakozást jelent. Természetesen megértem, hogy az a romantikus időszak, amikor Kolozsvár és Marosvásárhely válogatottjai elpöciztek kilencven percet a pályán, alig várva, hogy aztán a vendéglőben elcsevegjék és borozzák az estét (főleg, ha a másik fél volt a soros fizető) lejárt; profizmus van, punktum, minőségi munkát vár el a néző. De hát az asztalos is, a közjegyző is profi, mégsem halunk bele.

A napokban egy Dortmund-meccsről két nézőt vittek el szívinfarktussal, az egyiket egyenesen a hullaházba. Hét nigériai pedig megsült, mint a villamosszéken, amikor egy rögtönzött áramfejlesztő segítségével nézték a Manchester United BL-visszavágóját. Vajon egy szappankészítő műhely generátorát hajlandók lettek volna-e tekerni ugyanúgy, önkéntes alapon?

Tudjunk örvendeni, ne vegyünk mindent halálosan komolyan, ne legyünk kótyomfittyek. Hogy az mi? A gyerekek (még) tudják, boldogak ők. Csipike barátja, Kukucsi kérdezi: „Hát mondd meg igaz lelkedre, nem kótyomfitty az olyan, aki mind úgy tesz, mintha valami baja volna, holott nincsen?”

Ha az emberekből kivesz a humorérzék, és a felszabadult, laza mosolyt a rigor mortis-hoz hasonló vicsorító merevség váltja, a világvége sincs messze.