
Ignácz Rózsa ébresztése címmel jelent meg az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület első kötete, amelyet annak elnöke, Gödriné Molnár Márta szerkesztett. A könyv megjelenéséről, az egyesület mindennapjairól és jövőjéről beszélgettünk a szerkesztővel.
2022. február 03., 00:222022. február 03., 00:22
– Kérem, meséljen a kötet megszületéséről. Mit tartalmaz?
– Az egész 2020-ban kezdődött, amikor a járvány miatt nem tudtuk megtartani az Ignácz Rózsa nevét viselő irodalmi versenyt. Több helyen is olvastam kritikaként, hogy Kovásznán habár mindig megemlékeznek az írónőről, konferenciákat tartanak, könyvet mégsem jelentetnek meg. És akkor, hogy ezt a hiányt pótoljuk, valamint az év se teljen el munka nélkül, beugrott nekem, hogy szerkesztenem kellene egy kötetet. Pályázatot nyújtottam be ennek érdekében a helyi tanácshoz, amit meg is nyertem, így kezdődhetett a munka. Volt egy bizonyos anyagom már a konferenciák anyagából, ezek mellé kellett összegyűjtenem azokat, amelyeket nem hagytak itt az előadók. Voltak nekem eltéve újságcikkek is, amelyek az írónővel kapcsolatosak. Újságokból, világhálóról szedtem össze még írásokat, amelyek könyv formátumban nem jelentek eddig meg. Így állt össze a 240 oldalas kötet, amely természetesen fényképeket is tartalmaz az írások mellett. Az összegyűjtött anyagot 2020-ban vittem el a nyomdába, de előtte is és utána is sok dolgom akadt még vele. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen munkában részt vettem, nem ment egyszerűen, de tavaly karácsonykor megjelent a könyv, ami elégtétellel töltött el. A nevem nem szerepel a köteten, hiszen az egyesület adta ki, de mégis büszkeség a számomra.
– Mire utal a cím?
– A könyv azt mutatja be, hogyan kezdtük el a ’90-es évek elején ismertté tenni, népszerűsíteni Ignácz Rózsát, az ő kultuszát. Az idősebb nemzedék, az enyém és a szüleimé még ismerhette az írónőt, aki Kovásznán született, és itt is kezdte el iskolai tanulmányait. Mi évente megszervezzük az Ignácz Rózsa Alkotói- És Prózamondó Versenyt, amellyel a fiatalságot szeretnénk valamelyest megmozgatni. Sok tehetséges gyerek van, akinek másképp nem lenne nagyon lehetősége a bemutatkozásra. Habár az alkotói verseny témájában független, a prózamondó versenyhez a fiataloknak muszáj legalább átlapozniuk az adott regényét az írónőnek. Igaz, egyre kevesebben jelentkeznek, ami keserűséget is okoz számomra. Amíg lehetett, a versenyzőkkel kirándulást szerveztem Ignácz Rózsa nyomdokain. Felkerestük azokat a helységeket, amelyek valamilyen formában kötődnek a családhoz, megnéztük együtt a nevezetességeket. Ezekről a kirándulásokról, a versenyekről, valamint az ötévente megszervezett konferenciákról is található képanyag a kötetben.
– Hol vásárolható meg a kötet?
– Száz példányt rendeltünk a nyomdától. Ennyire volt pénze az egyesületnek, beleértve azt az összeget, amellyel Ignácz Rózsa menye, Makkai Ádám felesége, Arany Ágnes támogatott. A konferencián szereplőknek küldtem egy-egy példányt, azonkívül maradt még néhány példány nálam, ha valaki szeretne vásárolni, engem kell keresnie. Bemutatója a könyvnek, nem tudom, lesz-e, ez a része nem tőlem függ, én nem ajánlkozom.
– Melyek azok a művei Ignácz Rózsának, amelyet mindenképpen elolvasásra ajánlana?
– Rózsa néni egyénisége, erkölcse, életstílusa, az igazságszeretete, amiért mindig kiállt, valamint az, hogy az elnyomottakkal mindig azonosult, bennem nagyon mély nyomot hagyott. Szerintem az Anyanyelve magyar és a Született Moldovában című könyveit minden magyarnak el kellene olvasnia, hiszen nagyon mai témák, akkor is, ha az 1930–40-es években íródtak. Főleg a fiatalságnak ajánlom, hiszen el sem tudják képzelni azt a kort, amelyben Ignácz Rózsa élt és alkotott.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!