Költségvetési forrásokból erősítik meg a bukaresti omlásveszélyes épületeket

A fejlesztési minisztérium a legveszélyeztetettebb épületek földrengésbiztossá tételéhez többéves, egymilliárd lejes költségvetést rendel, amelyből a legalább háromemeletes és legalább tíz lakrészes épületeket lehet majd felújítani - jelentette be Cseke Attila, a tárca vezetője.

Székely Hírmondó

2021. március 04., 12:412021. március 04., 12:41

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa rámutatott: a rendszerváltás óta Románia mindössze 26 épületet tett földrengésbiztossá állami finanszírozásból, ezért sarkalatos váltásra van szükség, hiszen a veszélyeztetett épületek megerősítése - függetlenül attól, hogy kinek a tulajdonában vannak - közérdek.

"Az állampolgár biztonsága az elsődleges. Azokat is biztonságban kell tudni, akik az épületben tartózkodnak egy esetleges földrengés alatt, és azokat is, akik az épület előtt lesznek, közterületen" - mondta a miniszter.

A fejlesztési minisztérium jogszabály-módosítást készít elő, és munkacsoportot alakít a földrengésbiztos építkezés szabályozására, egyúttal azt javasolja, hogy az európai alapok minisztériuma további hatmilliárd eurót különítsen el az épületek földrengés- és tűzbiztossá, valamint energiahatékonyabbá tételére.

A csaknem 1600 áldozatot követelő 1977-es romániai földrengés 44. évfordulóján közölt összeállításában a Hotnews.ro hírportál azt írta: Bukarestben 358, piros koronggal is megjelölt, kiemelten omlásveszélyes épületet tartanak nyilván, amely szinte bizonyosan össze fog dőlni a következő erős földrengésben.

Ezeken kívül 370 olyan, második kategóriába, illetve 116 harmadik kategóriába sorolt veszélyeztetett épület található a román fővárosban, amelyek súlyos szerkezeti sérüléseket szenvednének egy, 7-es erősséget meghaladó földrengésben.

A lap Edmund Niculușcát, az omlásveszélyes épületek rendbetételéért felelős bukaresti szakhatóság vezetőjét is idézte, aki szerint akár 25 ezer ember is életét veszítheti Bukarestben, ha az 1977-essel megegyező erejű földrengés következik be.

A lap elemzése szerint a rossz jogszabályoknak is tulajdonítható, hogy a kiemelten omlásveszélyes épületeknek alig egytizedét sikerült csak megerősíteni. A felújítási programba történő feliratkozáshoz ugyanis egy társasházban valamennyi lakástulajdonos hozzájárulására szükség van. Másrészt nincs olyan előírás, amely megakadályozná a veszélyeztetett ingatlanok bérbeadását. Ilyen körülmények között a nem ott lakó tulajdonosoknak - akik nem saját életüket kockáztatják - nem érdekük a felújítás, a bérlők pedig hajlamosak kockáztatni, mert olcsón jutnak lakáshoz vagy üzlethelyiséghez Bukarest belvárosában.

A Kárpátok kanyarulatának szeizmikus szempontból aktív térsége közelében található Bukarestben mindennaposak a 3-4-es erősségű földmozgások, nagyjából évente egyszer pedig 5-ös erősséget meghaladó rengések is előfordulnak.

A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 1977. március 4-én bekövetkezett 7,2-es erősségű földrengésben 1578-an haltak meg (több mint 1400-an Bukarestben), és több mint 11 ezer volt a sérültek száma.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés