Ördög Lajos, a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség vezetője elmondta, március 9-én lejártak a járványhelyzetben érvényes szigorítások, korlátozások, így újra aktuálissá vált a kollektív munkaszerződések meghosszabbítása, újratárgyalása.
2022. március 22., 00:132022. március 22., 00:13
Ördög rámutatott, bármely cég köthet kollektív munkaszerződést, de azoknál a cégeknél, intézményeknél, ahol 21-nél több az alkalmazott, ez kötelező. Hangsúlyozta, ezek a szerződések az alkalmazottak vagy a szakszervezeteik, illetve az alkalmazó között 2 évre köttetnek, és 1 évet lehet hosszabbítani, ha mindkét fél beleegyezik, ellenkező esetben újra kell tárgyalni.
– A járvány alatt ezeket az újratárgyalásokat nem lehetett megejteni, de mivel a korlátozások lejártak, aktuálissá vált a téma. Természetesen annak érdekében, hogy a munkaszerződések ne fussanak bele egyik napról a másikra a törvénytelenség állapotába, a törvényhozók határidőt is megszabtak az újratárgyalásokra, újrakötésekre: ez 90 nap, amit március 9-től számolunk – magyarázta.
Kérdéseinkre kiderült, Háromszéken az elmúlt években akadtak panaszok, amelyekben a kollektív munkaszerződésekben leírtak be nem tartását kifogásolták: részben állami vagy önkormányzati intézményeknél fordult elő leginkább, hogy az alkalmazottak háborogtak a meg nem adott szabadnapok, illetve a munkahelyek besorolása (veszélyes kategóriáknál) miatt. Ördög szerint itt is elkelne egy törvénymódosítás, a szerződést elsődlegesen ágazati szinten kéne vizsgálni, és az ágazati szinten lefektetett minimális feltételektől kéne kezdeni a tárgyalásokat.
– Az utóbbi években azt tapasztalom, az alkalmazottak ismerik a jogaikat, és odafigyelnek, hogy ezeket be is tartsák. Nyilván, ahol szakszervezet van, ott ez még egyértelműbb, de az alkalmazottak egyesülése alapján történő tárgyalásoknál is mindig akadnak olyanok, akik értenek ehhez – összegzett.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!