Koalíciós tárgyalások: 99,99 százalékban véglegesítették a kormányprogramot

A szombati koalíciós tárgyalásokon 99,99 százalékban véglegesítették a kormányprogramot és elkészült a koalíciót alkotó pártok közötti politikai megállapodás is - nyilatkozta az egyeztetések után Nicolae Ciucă szenátor, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányfőjelöltje.

Székely Hírmondó

2021. november 21., 11:172021. november 21., 11:17

Nicolae Ciucă hangsúlyozta, két kormánystruktúra-változatot készítettek elő, az egyiket arra az esetre, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) adja a miniszterelnököt, a másikat pedig arra, ha a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje vezeti elsőként a rotációs kormányt. "Holnap (vasárnap - szerk. megj.) ismét találkozunk, hogy megtárgyaljuk és lezárjuk a többi fejezetet is" - tette hozzá.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a kormányprogram igazságügyet érintő fejezetét már lezárták. Az igazságügyben elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály (SIIJ) kapcsán az a döntés született, hogy március 31-éig felszámolják azt, majd létesítenek egy másik struktúrát, "az Európai Unió Bírósága és az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus által megszabott irányelvek tiszteletben tartásával".

Nicolae Ciucă szerint a minisztériumok kapcsán is lezárultak a viták, a tárcák elosztásáról azonban csak akkor számolnak be, amikor döntés születik arról, hogy ki tölti be elsőként a miniszterelnöki tisztséget a rotációs kormányban.

A liberálisok miniszterelnök-jelöltje azt is elmondta, hogy Florin Cîţu pártelnök nem vett részt a szombati egyeztetéseken, állítása szerint nem ismeri távolmaradásának okát.

Ciolacu: elkészült a kormánystruktúra két változatban

Ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) adja elsőként a miniszterelnököt a rotációs kormányban, egyenlően oszlanak el a miniszteri tisztségek a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között, ha pedig a PNL jelöltje tölti be elsőként a kormányfői tisztséget, a a szociáldemokraták több tárcát kapnak - nyilatkozta szombat este Marcel Ciolacu. Az RMDSZ mindkét változat esetén megőrizheti a fejlesztési minisztériumot.

A szombati koalíciós tárgyalások után a szociáldemokrata pártelnök megerősítette, hogy véglegesítették a kormányprogramot és a politikai megállapodást, illetve felvázolták a kormánystruktúrát két változatban, PSD-s, illetve PNL-s miniszterelnökkel a kabinet élén.

Ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt a rotációs kormányban, egyenlően oszlanak el a miniszteri tisztségek a két alakulat között, ha pedig a liberálisok jelöltje tölti be elsőként a kormányfői tisztséget, a liberálisok kevesebb tárcát kapnak - magyarázta Ciolacu. Hozzátette, maga is, és Nicolae Ciucă is arra kaptak megbízatást pártjuktól, hogy szerezzék meg a kormányfői tisztséget a koalíciós tárgyalásokon. "A döntéseket párton belül össze kell hangolni. A hétfői kormányalakítási tárgyalásokig erre sor kerül, egy változattal megyünk a Cotroceni-palotába" - nyomatékosította.

Újságírói kérdésre válaszolva Ciolacu leszögezte, a fejlesztési minisztérium mindkét kormánystruktúra-változatban az RMDSZ-nél marad.

A szociáldemokrata pártelnök arról is beszélt, hogy a bejelentett szociális intézkedések tekintetében nem történt változás, megszabták a finanszírozási forrásokat is, ezekről azonban később számolnak be részletesen.

Kelemen: az RMDSZ megtartja a fejlesztési, a környezetvédelmi és a sportminisztériumot

Az RMDSZ megtartja a fejlesztési, a környezetvédelmi és a sportminisztériumot a leendő kormányban - jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök szombat este, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a nemzeti kisebbségek képviselőivel folytatott koalíciós tárgyalásokat követően.

Az RMDSZ elnöke megerősítette, hogy 99 százalékban véglegesítették a kormányprogramot és elkészült a politikai megállapodás is, amelyet azonban vélhetően csak hétfő reggel írnak alá, addig döntés születik a miniszterelnök-jelölt személyéről.

A szövetség megőrzi azt a három tárcát, amelyet jelenleg is vezet, a fejlesztési, a környezetvédelmi és a sportminisztériumot - szögezte le Kelemen Hunor.

Hozzátette, vasárnap várhatóan pontot tesznek a koalíciós tárgyalások végére, hétfőn ismertetik az államelnökkel a kormányprogramot és a politikai megállapodást, Klaus Iohannis vélhetően már hétfőn nevesíti a miniszterelnök-jelöltet és csütörtökön a parlament szavazhat a kormány beiktatásáról.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés