
Nem fellebbezünk csak a fellebbezés kedvéért, szögezte le Sebastian Cucu prefektus annak kapcsán, hogy az ügyészség lezárta a kézdivásárhelyi Wass Albert utcanév ügyében indított nyomozást.
2017. június 19., 00:272017. június 19., 00:27
Nem fellebbezünk csak a fellebbezés kedvéért, szögezte le Sebastian Cucu prefektus annak kapcsán, hogy az ügyészség lezárta a kézdivásárhelyi Wass Albert utcanév ügyében indított nyomozást.
Kovászna megye prefektusa érdeklődésünkre elmondta, egyelőre még nincs döntés arra vonatkozóan, hogy a kormányhivatal él-e majd a fellebbezési jogával. Hangsúlyozta, péntekig még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott ebben az ügyben, ezért érdemben nem tud nyilatkozni. „Mi csak akkor fellebbezünk, ha vannak helytálló érvek az adott döntésre vonatkozóan”, szögezte le Sebastian Cucu kormánymegbízott.
Amint arról már beszámoltunk, a Kovászna megyei prefektus kérésére az ügyészség újabb vizsgálatot indított a kézdivásárhelyi tanács által először láttamozott, de érvénybe nem léptetett azon határozat végett, amely jóváhagyta, hogy Wass Albertről utcát nevezzenek el a céhes városban. A nyomozást ismét lezárták, és nem adtak igazat a kormánymegbízottnak. Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester kifejtette: reméli, hogy a prefektus nem feszegeti tovább a kérdést. Sebastian Cucunak van ugyan fellebbezési lehetősége, mondta az elöljáró, de remélhetőleg megfontolja döntését.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!