Kiütéses sikerek zsinórban

Három hetes téli szünet után az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság csúcsrangadójával folytatódott az idény, az odavágók utolsó tornájának szombati játéknapján a Sepsi–SIC legyűrte legfőbb riválisát, Szatmárnémetit, majd a vasárnapi, Nagyvárad elleni ujjgyakorlat után hibátlanul végzett az élen. A KSE is súlyos csapást mért a váradiakra, ugyanakkor alaposan megizzasztotta a VSK-t, de nem tudott meglepetést okozni.

Bartha Zsófia

2021. január 11., 00:032021. január 11., 00:03

A sepsiszentgyörgyi buboréktorna nagy kérdése az volt, melyik csapat zár az első helyen az odavágók végén, hiszen az ötszörös kupagyőztes és négyszeres bajnok Sepsi–SIC, illetve a háromszoros bajnoki ezüstérmes VSK rendelkezett százszázalékos mutatóval kettejük összecsapása előtt. Ennek megfelelően, a bajnoki csúcsrangadó igencsak küzdelmesre sikerült, Ruzickova révén a házigazda SIC szerezte a mérkőzés első pontjait. A VSK sem hagyta magát, Solopova és Popescu tripláival átvette a vezetést, amit az első negyed végéig meg is tudott tartani (20–22).

A folytatásban a zöld-fehérek fordítottak, Gardner és Gödri-Părău leleményességének köszönhetően nagyszünetre már 44–35-re vezettek. Szünet után tovább nyílt az olló, a zöld-fehérek előnye elérte a húsz pontot is (60–40), a negyed végére is tartották a kétszámjegyű különbséget (63–47). A záró negyedben Covile és Pop 11–0-s sorozatot produkáltak, ezzel pedig a VSK felzárkózott nyolc pontra (72–64). Ennél közelebb nem sikerült jutniuk, Mandache, Tobin és Gardner rátett még egy lapáttal és bebiztosította a Sepsi–SIC 80–69 arányú győzelmét. Ennek köszönhetően a zöld-fehérek megőrizték veretlenségüket, és egyben megszilárdították vezető pozíciójukat a rangsor élén.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 10. forduló: Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 80–69 (20–22, 24–13, 19–12, 17–22). Sepsi–SIC: Gardner 18, Gödri-Părău 12/3, Mandache 12, Ruzickova 7, Kovács. Cserék: Pasic 12/3, Tobin 9/3, Pavlopoulou 4, Orbán 4, Kelemen 2, Ghizilă. Edző: Zoran Mikes.

A szombati játéknap másik mérkőzésén a Kézdivásárhelyi SE esélyt sem adott ellenfelének, a még nyeretlen Nagyváradi Rookies CSU-nak. A találkozó végeredménye arról árulkodik, hogy a két csapat nem tartozik ugyanabba a súlycsoportba, Molnár József és Farkas Alpár tanítványai 90 pontos (!) diadalt arattak úgy, hogy minden pályára lépő játékos pontokkal vette ki részét a sikerből. Kézdivásárhelyi SE–Nagyváradi Rookies CSU 115–25 (25–10, 30–3, 22–4, 28–8). KSE: Mitchell 36/9, Wilson 16, Lénárt P. 13, Tuchilus 7/3, Debreczi 6/6. Cserék: Biszak 10/3, Domokos 10, Bara-Németh 8, Kozmán 7/3, Lénárt A. 2. Edző: Molnár József.

Vasárnap már jóval nehezebb dolga volt a kézdivásárhelyi együttesnek, ugyanis a Szatmárnémeti VSK-val kerültek szembe. Debreczi távolija vezette fel a találkozót, a VSK viszont Bright és Erica Covile pontjaival két és fél perc alatt 0–3-ról 6–3-ra fordított. Nem játszott alárendelt szerepet a KSE, az első negyedben öttel is vezettek a céhes városiak (12–17), de Marina Solopova még a szünet előtt egyenlített (17–17). A 16. percben már nyolc ponttal vezetett a VSK (35–27), amiből a félidő végéig egyetlen pontot tudott faragni az ellenfél (38–31). A harmadik negyedet erőteljesen, 14–0-s sorozattal indította az ellenfél (52–31), ami el is döntötte a meccset. A nagyot küzdő KSE egyszer még felzárkózott 11 pontra (57–46), öt perccel a vége előtt pedig még 12 pont volt a hátránya (66–54), de a Lopez-alakulat a végére rákapcsolt, és egy perccel a vége előtt 29 pontot tett a két csapat közé (86–57). 88–61 lett a vége, derekasan helytálltak a mieink a bajnoki álmokat dédelgető VSK-val szemben. 11. forduló: Szatmárnémeti VSK–Kézdivásárhelyi SE 88–61 (17–17, 21–14, 21–15, 29–15). KSE: Debreczi 13/9, Wilson 9, Mitchell 29/9, Tuchilus, Domokos, Lénárt P. 2, Kozmán, Biszak 8/6.

A torna vasárnapi zárásaként a Sepsi–SIC mért megsemmisítő vereséget a tapasztalatlan Nagyváradra, 134 (!) pontos különbséggel ért véget az egyenlőtlen küzdelem. Aligha volt kérdéses, melyik a jobb csapat, ennek ellenére nem fogta vissza magát a sepsiszentgyörgyi együttes, számolatlanul szórta a kosarakat, félidőben már 71 volt különbség (10–81),14–148 lett a vége. Nagyváradi Rookies CSU–Sepsi-SIC 14–148 (2–45, 8–36, 2–34, 2–33). Sepsi–SIC: Kelemen 21/6, Kovács 21/9, Ghizilă 13/6, Tobin 20, Orbán 16. Cserék: Pasic 24/12, Pavlopoulou 10, Ruzickova 23.

Az odavágóból még pótolni kell az Agronomia elleni meccseket. Vélhetően egy hosszabb bajnoki szünet következik, ugyanis január 19–22. között a Sepsi Arénában Európa-kupabeli tornát játszik a Sepsi–SIC, majd a válogatott meccsei következnek a 2021-es Európa-bajnoki selejtezőben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés