Kitolódik a kosáridény

A Román Kosárlabda-szövetség igazgatótanácsa elfogadta a 2017–2018-as bajnoki idény struktúráját és lebonyolítási rendszerét a férfiaknál, de a nőknél ezt július 10-ére halasztotta, mivel továbbra is sok a bizonytalanság a résztvevőkkel kapcsolatosan. Ugyancsak július elején sorsolják ki mindkét élvonalbeli pontvadászat menetrendjét, illetve a kupabeli párosításokat is.

Bartha Zsófia

2017. június 21., 00:082017. június 21., 00:08

A Román Kosárlabda-szövetség igazgatótanácsa elfogadta a 2017–2018-as bajnoki idény struktúráját és lebonyolítási rendszerét a férfiaknál, de a nőknél ezt július 10-ére halasztotta, mivel továbbra is sok a bizonytalanság a résztvevőkkel kapcsolatosan. Ugyancsak július elején sorsolják ki mindkét élvonalbeli pontvadászat menetrendjét, illetve a kupabeli párosításokat is.

Anyagi okok miatt több csapat részvétele kérdéses az élvonalban, az I. ligából feljutásra jogosult csapatok közül kettő is jelezte, nem kíván élni az eséllyel, így egyelőre nem lehet tudni, kik lesznek a címvédő Sepsi–SIC ellenfelei. Mint ismeretes, a női másodosztályos bajnokság záró momentumaként külön döntőtornát rendeztek azon csapatok számára, amelyek feljuthatnak az élvonalba. Ez Temesvárnak sikerült, ám a második, szintén feljutást érő helyen végző fővárosi Rapid például lemondott indulási jogáról. A vasutas klub helyét átvehette volna a harmadik helyezett szintén fővárosi Agronomia, ám ők is visszamondták a lehetőséget. Egyelőre kérdéses, hogy a negyedik, utolsó helyen záró Gyulafehérvár vállalja-e az élvonalbeli szereplést. Az viszont biztos, hogy június végéig minden arra feljogosult csapatnak be kell iratkoznia a bajnokságba, és ki kell fizetnie a részvételi díj első részletét, ami a férfiaknál 3450, a nőknél 2340 euró.

A férfi Nemzeti Ligában ilyen gondok nincsenek, számukra az előző idényhez hasonló rendszerben zajlik majd a pontvadászat, alap- és középszakasszal, majd rájátszással, remélhetőleg ezúttal 12 csapatos, hiánytalan mezőnnyel. Az alapszakasz után a középszakaszt külön értékcsoportokban játsszák az 1–6., illetve a 7–12. helyen zárók, majd az első nyolc a rájátszásban folytatja, míg a középszakasz végén a 11–12. helyezett csapatok kiesnek. Megmarad a Román-kupa lebonyolítási rendszere is.

A legfontosabb újdonság, hogy két FIBA-ablak szakítja meg a bajnokságot, novemberben és februárban, miután a nemzetközi szakszövetség a labdarúgáshoz hasonlóan változtatja meg a nemzetközi tornák, Európa- és világbajnokságok selejtező rendszerét. Ennek legfontosabb következménye, hogy kitolódik az idény vége, a bajnokság (az európai országok többségéhez hasonlóan) Romániában is június közepéig tart. Az előző évekhez hasonlóan az átigazolási időszak 72 órával az első mérkőzés előtt zárul, de minden csapatnak hat extra átigazolásra van lehetősége az idény folyamán február 28-áig, a megfelelő díj kifizetése ellenében.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés