
Elsöprő győzelemmel kezdte a labdarúgó 3. liga tavaszi idényét a Sepsi OSK másodcsapata: a pénteki, 11. forduló háromszéki rangadóján 6–0-s csapást mért a Kézdivásárhelyi SE-re.
2021. március 15., 00:212021. március 15., 00:21
A mérkőzést uraló házigazdák már az 5. percben vezetést szereztek, Gabriel Bunduc kapus szabálytalankodott a tizenhatos területére betörő Dumiter ellen, tizenegyest Fülöp Loránd könnyedén értékesítette (1–0). A Kulcsár László irányította szentgyörgyiek nem sokkal később újra betaláltak, Bajrovic szöglete után Berde István fejelt a kapuba (2–0). A 15. percben Berde előkészítését Bajrovic lőtte 18 méterről a bal alsóba (3–0). A kézdivásárhelyiek az első félidőben mindössze egy veszélyes helyzetet jegyeztek, Szántó Albert bravúrral mentett szögletre. A 29. percben Fülöp a második gólját is megszerezte.
Szünet után a sepsiszentgyörgyi hálóőr került főszerepbe, aki előbb Gajdó Tamás lövését tolta a felső lécre, majd Antal Barna szabadrúgását is védte. Míg a céhes városiaknak semmi sem jött össze a találkozón, addig a megyeszékhelyiek szinte minden helyzetből betaláltak. Veress Zsombor előbb két védőt kicselezve gurított a jobb alsóba (5–0), majd 16 méterről tekert a bal felsőbe (6–0).
Sepsi OSK II.: Szántó – Csiszer, Păun, Dumitrescu, Máthis B. (Tusa, 61.) – Máthis M. (Pál, 71.), Berde (Dragomir, 61.), Fülöp L., Bajrovic (Kocsis, 61.), Dumiter (Nistor, 71.), Veress. Edző: Kulcsár László. KSE: Bunduc – Telcean, Tankó, Damian, Lakatos – Albu (Mojzi, 30.), Kanyó (Rancz, 35.), Pakucs (Gáll, 60.) – Gajdó (Zsombori, 60.), Bandi (Becze, 30.), Antal. Edző: Gazda József. Gólszerzők: Fülöp (5. – tizenegyesből, 29.), Berde (8.), Bajrovic (15.), Veress (67., 69.).
További eredmények: Székelyudvarhelyi FC–Brassói SR 2–2, Brassói Corona–Blejoi 3–0, Plopeni–Astra Giurgiu II. 1–0, Barcarozsnyói Olimpic–Brassói Kids Tâmpa 2–0.
A rangsor:
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!