
Kakaskukorékolás, galambturbékolás és kíváncsi tekintetű nyulak fogadták azokat, akik péntek délelőtt kilátogattak a kézdivásárhelyi sportcsarnokba.
2019. február 11., 00:052019. február 11., 00:05
A kiállításon több tucatnyi tenyésztő jelent meg, magukkal hozva gyönyörű háztájéki kisállataikat, hogy a világnak is megmutassák rejtett kincseiket. A megnyitón megjelenteket ifj. Domokos József tenyésztő, az idén fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Columba Egyesület elnöke köszöntötte röviden, pár mondatban vázolva azt, hogy miként indult útjára az expo. Felelevenítette a nemrég elhunyt galambtenyésztő, Várdó Zoltán Columba-elnök emlékezetét is, hangsúlyozva: a néhai tenyésztő nélkül szegényebb lenne a környék, nem fejlődött volna a jelenlegi szintre a kisállattenyésztés.
Sok a megelőző munka
Az utána felszólaló dr. Constantinescu Herman kisállattenyésztő kifejtette: nem kis munka révén valósult meg a kiállítás, hiszen a rendezvényt több hetes előkészület előzte meg, egyeztetni kellett a négy város (Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Székelyudvarhely) tenyésztőivel, a ketrecrendszert össze kellett szerelni, a több mint 1000 állatot egy katalógusban feltüntetni név, nem, szín alapján, és az állatokat úgy tartani és takarmányozni, hogy „ütőképesek” legyenek.
„Egyesületünk közel húszfős tagsága, élen a vezetőséggel hatalmas munkát fejtett ki, hogy megvalósulhasson a kiállítás” – mondotta dr. Constantinescu Herman, hozzátéve: az egyesületük történetét nem részletezi, hiszen Salamon Ferenc tanár 2007-ben egy 30 oldalas füzetbe már tömören összefoglalta, és néhány gondolat, ami a tevékenységüket és célkitűzéseiket illeti, megtalálható a katalógusban is. „Csupán egyesületünk 50. évfordulóját emelném ki, és fontos tudni, hogy újraalapítása nagy mértékben néhai Várdó Zoltánnak köszönhető. Ő a körzeti kiállításunk kieszelője és kezdeményezője, ezért tekintsünk ez eseményre úgy is, mint Várdó Zoltán-emlékkiállításra” – mondta a tenyésztő.
A kisállatok összekapcsolják az embereket
A székesfehérvári bukó tenyésztésének zászlóvivőjeként is ismert Bárány mellett az expónak van egy nagy erőssége, és ez nem más, mint a helyi értékek. Ez a szakember szerint nagyon jó, hiszen így fennmaradnak és megőrződnek a helyi, őshonos fajok.
Mivel a galambok képezik a szíve csücskét, csak elfogultan tudott nyilatkozni arról, mi tetszett neki a legjobban a kézdivásárhelyi expón. Természetesen a bukóra voksolt, örömét fejezve ki, hogy az elegáns, szép galamb tenyésztése egyre jobban terjed Erdélyben, és azon belül Székelyföldön. Ennek kapcsán néhai barátja, Várdó Zoltán érdemeit is kidomborította, aki szintén kedvelője volt a három színben pompázó madárnak.
Helyi értékek, különlegességek
Az expón román nemzetiségű tenyésztőket is találtunk, ők természetesen román fajtákat mutattak be. Beszédes, hogy a tegnap délben véget ért kiállításon 500 galamb, 350 nyúl, 250 tyúk és kakas, illetve más háziszárnyas volt közszemlére bocsátva, vagyis összesen 1100 gyönyörű kisállatra lehetett rácsodálkozni. A kisállatokat nemzetközi zsűri bírálta el, számos bajnoki címet kiosztva állatoknak és tulajdonosaiknak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!