Kinyílik a világ a Mikósoknak

Rendkívüli előnyökkel járhat egy iskolának, ha Erasmus+ mobilitási pályázatot nyer, hiszen kinyílik a világ a diákok és a pedagógusok előtt, mégpedig költségmentesen. Persze mindehhez először is meg kell írni azt a pályázatot. Következő lépésben már az a probléma, hogyan költsék el értelmesen a pénzt. Ha ezt is megoldják, akkor ismétlendők az elvégzettek, immár nagyobb kaliberben. Ez a Székely Mikó Kollégium sikertörténete.

Bodor Tünde

2022. augusztus 10., 00:172022. augusztus 10., 00:17

A Székely Mikó Kollégium tavaly nyerte el az akkreditációt egy hétéves Erasmus-programba, amelynek keretében tanárok és diákok tapasztalatcserékre utazhatnak ki más európai iskolákba, megismerkedhetnek az ottani közoktatási rendszerrel, új tanulási és oktatási módszereket leshetnek el.

Az első évben megnyert 100 ezer eurós költségkeretből a Mikó diákjai és tanárai Finnországban, Bécsben, Budapesten, Spanyolországban jártak, ahol a munka és a kapcsolatépítés mellett rendkívüli élményeket nyújtó szabadidős programokra is jutott idő. A pedagógusok képzéseken is részt vettek Franciaországban és Izlandon. Ezeket az alkalmakat használták ki arra is – mondta Sztakics Éva igazgatónő –, hogy további partnereket keressenek, amelyekkel csereprogramokat lehet lebonyolítani.

Első évben ez némi nehézséget okozott, ugyanis csak online térben nyílt lehetőség fogadó iskolákat találni, és nem mindenütt van erre hajlandóság. Az tehát az iskola külön érdeme, hogy így is sikerült kiépíteni egy kezdő kapcsolati hálót, és lebonyolítani az említett programokat. Ezt annyira értékelte a programot menedzselő bizottság, hogy a második évre a Mikó 50%-kal több pénzt kapott, azaz 152 ezer eurót. Most van folyamatban a programjavaslatok begyűjtése, az úti célok kiválasztása, a partnerekkel való egyeztetés, ezután konkretizálódik majd, milyen új földet „hódítanak” meg a Mikósok. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés