Kína újból Tajvan erőszakos elfoglalásával fenyegetett

Kína továbbra is aktív volt Tajvan körül szerdán, miközben újból azzal fenyegetett, hogy ha kell, erővel foglalja el a szigetet.

Székely Hírmondó

2022. augusztus 10., 11:252022. augusztus 10., 11:25

Kína továbbra is aktív volt Tajvan körül szerdán, miközben újból azzal fenyegetett, hogy ha kell, erővel foglalja el a szigetet.

[reklam]

Peking múlt csütörtökön, Nancy Pelosi amerikai házelnök tajpeji látogatása után kezdett hadgyakorlatokat a sziget körül. A manőverek eredetileg vasárnapig tartottak volna, de a kínai hadsereg keleti parancsnoksága hétfőn a meghosszabbításukról döntött.

A Reuters hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó forrás szerint a kínai hadihajók szerdán sem vonultak le a Tajvan körüli vizekről, és a sziget nyugati, valamint keleti partjainak közelében is jelen voltak.

Szerda reggel körülbelül húsz kínai és tajvani hadihajó tartózkodott a Tajvani-szoros középvonala közelében, amelyet az Egyesült Államok húzott meg egyoldalúan a hidegháború alatt, és amelyet Peking hivatalosan sohasem ismert el. Kína az elmúlt napokban többször átlépte a vonalat, amely eddig de facto határként működött a felek között.

Eközben a kínai kormány ugyancsak szerdán fehér könyv formájában nyilvánosságra hozta hivatalos állásfoglalását a tajvani kérdésben. Ebben leszögezte, hogy Peking igyekszik békés eszközökkel elérni Kína és Tajvan újraegyesülését, de nem mond le arról, hogy szükség esetén erőhöz folyamodjon.

Hozzátette: az erő alkalmazására csak „kényszerítő körülmények” hatására, „végső megoldásként” kerülhet sor. A kínai vezetés nyomatékosította, nem tűri a külföldi beavatkozást Tajvanon.

„Meghiúsítunk minden kísérletet országunk megosztására” – írta Peking. „Hazánk újraegyesítésének történelmi célját meg kell és meg is fogjuk valósítani” – hangsúlyozta a kormány.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés