Kimondott uszítás

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

B. Kovács András

2021. november 22., 00:032021. november 22., 00:03

Kolozsvárt jártamban ismételten leltározom szülővárosomban a román térhódítás újabb és újabb jeleit. Az új emléktáblák jó része az együttélés múltját hozza felszínre, s ha nem jár együtt a mieink eltűntetésével, nem kifogásolhatóak, ámbátor tetten érhetőek kiegyensúlyozatlanság és a másik beárnyékolásának hangsúlyai is e térfoglalásban.


Más emlékjelek viszont olyan ordas hazugságok és történelemhamisítás megörökítései, melyeket nem szóvá tenni bűn és vétek.


A megmaradt kolozsvári magyarság szerény március 15 felvonulásait a főtéri templomtól az egykori a Biasini szállóig, ahol a Petőfi-emléktáblát szokás megkoszorúzni, jó évtizednél hosszabb ideje egy kimondottan uszító érctábla szemenszedetten rosszindulatú, rágalmazó és aljas szándékból született felirata szentségteleníti meg. A bejárat mellett terpeszkedő érctábla azt állítja, hogy a ’48-as magyar forradalom és szabadságharc az erdélyi románok számára népirtással volt egyenértékű, ami nemhogy nem igaz, de kimondott soviniszta manipuláció. 40 ezer román áldozatot és 230 felégetett falut ír az „arisztokrácia” vezette harc számlájára. Honnan e képtelenség?


Egyed Ákos történész nézett utána a tragikus konfliktus tényeinek. Ő írja, aki kitalálta a számokat, az tudománytalanul járt el: „Természetesen 1849 végén még senki sem tudhatott reális számokat mondani az 1848–49-es erdélyi polgárháború áldozatairól. Ezt a hiányt az adat szerzője úgy hidalta át, hogy 2400 erdélyi román falut alapul véve kijelentette: minden faluban a magyarok elpusztítottak 10–20 románt, ezt a teljesen tudománytalan módszert átvette Gelu Neamțu is. A hivatalos felmérések azonban, amelyeket az osztrák hatóságok rendeletére hajtottak végre 1850-ben, a román áldozatok számát 4366 főben állapították meg, ami nem foglalja magában a harcközben elesettek számát. George Barițiu 1890-ben 6000 román polgári lakos haláláról számolt be, s ezt fogadta el újabban Liviu Maior is. Legyen szabad megemlítenünk a fentiekkel kapcsolatban, hogy korabeli források szerint az erdélyi magyar lakosság vesztesége a polgárháború következtében mint­egy 7500–8500 főt tett ki.”(Egyed Ákos, Magyar Kisebbség. 2000/1)


Amíg a táblát nem veszik le, addig az azt hirdeti, hogy a szégyenteljes Funar-korszak nem ért véget a kincses városban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés