Kilencezer személy mondott le pénteken az AstraZeneca vakcináról

A pénteki nap folyamán kilencezer személy mondott le az AstraZeneca vakcinájára szóló előjegyzéséről, ugyanakkor 5740-en regisztráltak az így megüresedett helyekre - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Andrei Baciu egészségügyi minisztériumi államtitkár.

Székely Hírmondó

2021. március 13., 09:532021. március 13., 09:53

Baciu elmondta, az AstraZeneca oltóanyagára előjegyzett 200 ezer személy közül kilencezren léptek vissza pénteken, és az így felszabadult helyekre 5740-en jelentkeztek.

Az államtitkár szerint az AstraZeneca-szállítmányból ideiglenesen félretett 4300 dózist másokkal helyettesítették, hogy mindenki, akinek erre a napra volt előjegyzése, megkaphassa az oltást.

A koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) csütörtök este úgy döntött, ideiglenesen félretesz több mint 4000 dózis AstraZeneca vakcinát. Ezek annak a szállítmánynak a részét képezik, amelynek a felhasználását Olaszország ideiglenesen felfüggesztette. A többi vakcinaszállítmányból származó oltóanyagokkal folytatódik az immunizáció - közölte csütörtökön a testület.

A CNCAV szerint nem indokolt az AstraZeneca vakcinájával való oltás megszakítása

Semmi nem indokolja az AstraZeneca vakcinájával való oltás felfüggesztését - jelentették ki a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) szakemberei.

Pénteken nyilvános vitát tartottak ezzel kapcsolatban a Ro Vaccinare Facebook-oldalon.

A beszélgetést azt követően kezdeményezték, hogy a CNCAV csütörtök este úgy döntött, ideiglenesen félretesz több mint 4000 dózis AstraZeneca vakcinát. Ezek annak a szállítmánynak a részét képezik, amelynek a felhasználását Olaszország ideiglenesen felfüggesztette. A többi vakcinaszállítmányból származó oltóanyagokkal folytatódik az immunizáció - közölte csütörtökön a testület.

Pénteken megkérdezték a szakembereket, mit tegyenek azok, akiknek előjegyzésük van az AstraZeneca vakcina első dózisára, oltassák-e be magukat. "Az oltóanyag bizonyította a biztonságosságát a klinikai vizsgálatok során. Eladás előtt valamennyi szállítmányt minőségellenőrzésnek vetik alá. Az oltás kockázat/előny mérlege továbbra is kedvező" - válaszoltak a CNCAV illetékesei, akik szerint semmilyen tudományos ok nem teszi szükségessé az AstraZeneca vakcinájával való oltás megszakítását.

A több európai országban is ideiglenesen "karanténba helyezett" oltóanyagkészlettel kapcsolatban a szakemberek azt mondták, az Európai Gyógyszerügynökség továbbra is vizsgálja a mellékhatásokról beérkezett jelentéseket, beleértve a tromboembóliával és véralvadással kapcsolatosakat is. Az eddigi információk szerint a tromboembóliás események száma "nem nagyobb a szokásos aránynál" - tették hozzá.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés