
Erős közösségépítő és identitáserősítő jellege van a székely-szórvány együttműködésnek, ugyanakkor az Összetartozunk program keretében idéntől újabb szintet szeretnének lépni: nagyobb hangsúlyt fektetnek a szakmai felkészítőkre, továbbképzésekre.
2022. február 07., 00:112022. február 07., 00:11
Szombaton ismét személyesen tanácskoztak, egyeztették az ez évi tevékenységeket a Kovászna megyével testvérkapcsolatot ápoló szórványközösségek képviselői és a háromszéki művelődési szakemberek.
„Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt megtorpant a székely-szórvány program, remélhetőleg ebben az évben továbbmélyülhet az együttműködés. A testvérmegyei kapcsolatok sok esetben múlnak a személyes kötelékeken, de Háromszéken intézményeink is kiemelt figyelmet fordítanak a szórványközösségekkel való együttműködésekre” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki felidézte a 2009-ben indított program kezdeteit. „Háromszéknek fontos ez a közösségépítő program, most azt szeretnénk, hogy új szakasz kezdődjön, az idei évtől olyan programokat indítanánk, amelyek tudásátadásról, képzésekről, közösségi vezetők szakmai felkészítéséről szólnak, az a cél, hogy a helyi erőkkel lehessen szórványban is működtetni a magyar közösségi életet” – fejtette ki a tanácselnök.
A dél-erdélyi szórványnak nagyon fájt, amikor bő 15 évvel ezelőtt kijelentették, hogy már nem léteznek, de az RMDSZ proaktív fellépésével megfordította ezt a törekvést, mutatott rá Benedek Zakariás, az RMDSZ parlamenti képviselője. „A szórványban nemcsak az elöregedés jelent veszélyt, hanem az erőteljes asszimiláció, az egyre gyakoribb vegyes házasság is. Élő, aktív kisközösségeink vannak, amelyek külső segítség nélkül nem tudnak megmaradni magyarként. Ezért fontos a székely-szórvány együttműködés, mert olyan pillanatokat biztosít, amelyek a szórványközösségekben felrázzák azokat a tagokat, akik már sokszor eltemették magukban magyar nemzeti érzéseiket. Ugyanakkor a tudástranszfer lehet kétirányú, hiszen nekünk is van olyan tudásunk, amelyet a tömbben élő magyarság használni tud: megtanultuk, hogyan kell hatékonyan kommunikálni a többséggel” – hívta fel a figyelmet a szórványközösségek parlamenti képviselője, aki fontosnak tartja, hogy az együttműködést gazdasági szinten is kiterjesszék.
Imreh István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ vezetője azt szorgalmazta, hogy összehangoltan kell a szórványt támogatni, erősíteni, jelenleg sokszor párhuzamosan futnak a különböző programok, holott együttműködésben nagyobb eredményeket lehetne elérni. Javaslatként hangzott el, hogy szervezzék hálózatba a helyi közösségi szervezőket, ugyanakkor a testvérmegyei kapcsolatok mintájára érdemes lenne testvértelepülési együttműködéseket is elindítani Székelyföld és a szórványmegyék között.
Háromszék Hunyad, Fehér, Szeben, Brassó, Beszterce és Máramaros megyével alakított ki együttműködést. A háromszéki művelődésszervezők és a szórványközösségek képviselői szombaton az Árkosi Felnőttképző Központban egyeztették az idei tervezett programokat. <<
(KVMT-sajtóiroda)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!