Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2020. december 15., 00:012020. december 15., 00:01
A múlt héten az anyaországot érintő legjelentősebb politikai fejlemény Orbán Viktor győzelme volt az unió költségvetésének ügyében. Sikerült ugyanis – egyelőre – hatástalanítani azt a politikai-ideológiai fegyvert, amit kellő demagógiával „jogállamisági feltételnek” neveztek épp azok, akik módszeresen bontják le Nyugat-Európában a jogállamiságot, nyirbálják a klasszikus polgári szabadságjogokat, teszik tönkre a demokratikus intézményrendszert.
Vereséget szenvedtek azok az erők, melyek az emberi identitás, az egyéni önazonosság egyes elemeit igyekeznek szétzúzni. Most épp a nemi identitás áll kartácstűz alatt, és aki nem csatlakozik őrületükhöz, példának okáért ellenzi a nemváltó műtéteket, védeni akarja az óvodáskorú gyermekeket a homoszexuális, transzvesztita és egyéb deviáns életformák propagandájától, azt megbélyegzik, és kirekesztik a maguk kreálta jogállamiság-fogalomból.
Az ügy kapcsán a legszórakoztatóbb a magyar ellenzék reakciója. Egy részük a győzelmet meghátrálásnak, vereségnek próbálta beállítani. Mások az unió vezetőinek meghátrálásáról regéltek, nem alaptalanul. Az ellenzék önellentmondó kommunikációjában a karmesterük, háttérbeli támogatójuk és fő szponzoruk, George Soros vágott rendet, amikor újabb írásában nekitámadt a magyar és lengyel fél győzelmét jelentő kompromisszumnak. Angela Merkelt hibáztatta, aki úgymond „meghajolt” a magyar és a lengyel „zsarolás” előtt. Az amerikai spekuláns, akinek amoralitásáról saját nyilatkozatai tanúskodnak, képes volt „erkölcsi” felháborodást emlegetni a megállapodás kapcsán.
Orbán Viktor nem maradt adós a válasszal. Hadd idézzük: „Soros György krokodilkönnyeket hullat. Ez ugyan nem adja vissza a spekuláns által kifosztott emberek, családok, vállalkozások millióinak pénzét, de szerény elégtételnek jó. A világ legkorruptabb emberének és hálózatának jó oka van a csalódottságra. Európa nem hódolt be, Soros grandiózus tervét az Európai Tanács ülésén megakasztottuk. (…) Ki fogja irányítani Európát a jövőben? Ez volt a valódi tét a múlt heti ülésen. A tagállamok polgárai által megválasztott kormányok és a belőlük álló tanács irányítja-e majd Európát, vagy Sorosnak sikerül felépítenie egy új hatalmi struktúrát?”
Igen, ez a lényeg.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!