Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
2019. január 30., 00:042019. január 30., 00:04
Amíg Jelcin volt Oroszország elnöke, a nyugati média ájuldozott érte. Micsoda demokrata, liberális (a moszkvai pártbizottság nagyfőnöke volt), kiváló tárgyalópartner! Igen, vezetése alatt az orosz gazdaság rommá vált, a töredék értékű fizetéseket több hetes késéssel kézbesítették, a nyugati cégek fütyörészve vitték ki az országból a nyereséget fényes nappal, az orosz kisemberek eközben újságra kiterítve árultak az utcán nercbundától kezdve kiskanálig bármit a betevő falatért. Jött Putyin, rendet csinált, a nagy válság alatt hazája gazdaságilag fejlődött, és ő lett az ősellenség. A nyilvánosság előtt tökrészegen dülöngő Jelcin good partner, Putyin not good partner.
Magyarország a 2010-es kormányváltás után kitessékelte az országból az IMF-et, amely „értékes útmutatások” sorával akarta rávenni a nemzeti kormányt, hogy megszorító intézkedésekkel tegye biztossá az előző, balliberális társaság által felvett kölcsönök visszafizetését. Megkapta a pénzét, és le is út, fel is út! A kormány megszorította a bankokat és a multikat is. A vészmadarak riogattak – el fog mindenki menekülni! Nem menekült el senki, de Magyarországot a nyugati média nyolcvan százaléka nap, mint nap szidja.
A múlt december elején Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megelégedéssel nyugtázta, Románia fel van készülve az Európai Unió Tanácsának hat hónapos soros elnökségére. A hónap végén fejcsóválva figyelmeztetett: Románia nincsen felkészülve. Bűvös tükröm, mondd meg nékem, mi által világosodott meg őisiászossága? Felfedezte a székelyek búját-, baját, a minimálbéren tengődőket? Ne nevettess, válaszolja a tükröm. Dragnea bejelentette, kotorászni szándékozik a bankok és multik feneketlen zsebében.
Aki a felsorolt esetek között némi hasonlóságot fedez fel, jó partnerem lesz a gondolkodásban.
Zubreczky Antal
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!