Kezdődik az újjáépítés

A Bákóban és helyben, Gyimesbükkön megvívott szócsaták eredményre vezettek: sikerült megtalálni a megfelelő kivitelezőt, így a pünkösdi ünnepkört követően nekifoghatnak a gyimesbükki Rákóczi-­vár régóta dédelgetett felújításának – írja Kovács Hont Imre a Hargita Népében.

Székely Hírmondó

2017. június 06., 00:102017. június 06., 00:10

 

A Bákóban és helyben, Gyimesbükkön megvívott szócsaták eredményre vezettek: sikerült megtalálni a megfelelő kivitelezőt, így a pünkösdi ünnepkört követően nekifoghatnak a gyimesbükki Rákóczi­-vár régóta dédelgetett felújításának – írja Kovács Hont Imre a Hargita Népében.

A gyimesbükki Deáky Andrásnak hét évbe került, míg jobb belátásra bírta a falubeli és a megyeközponti gáncsoskodókat. Az ezeréves határ az utóbbi tíz évben zarándokhellyé vált, és az ezt elősegítő többéves építő munka megkoronázása lenne a Rákóczi-­vár felújítása – vallja a nyugalmazott iskolaigazgató, turisztikai vállalkozó.

– Amikor már majdnem lemondtam az álomról, tavaly megkaptuk az építkezési engedélyt. A közbeszerzési eljárás viszont elhúzódott idén tavaszig, és ha nekifogtunk volna az építkezésnek, akkor a pünkösdkor idelátogató turisták elől le kellett volna zárnunk a Rákóczi-­várat. Ezért úgy döntöttünk, hogy az ünnep után fogunk neki – nyilatkozta Deáky András.

A munkálat megrendelője egyébként a Gyimesbükki Polgármesteri Hivatal – mert az egykori őrtorony romjai az önkormányzat tulajdonát képezik –, a kivitelező pedig a falubeli Pál Péter, akivel a tojásíró verseny és kiállítás alkalmával találkozhattunk.

– A tervező olyan alacsony árat becsült, amelyért senki nem akarta vállalni a munkát. Pál Péter helyi vállalkozóként így is elvállalta, pedig számára szinte semmi bevételt nem jelent mindez. Görbe Vilmos polgármester és az önkormányzat is mellénk állt. A polgármesteri hivatal segítsége, valamint a Gyimesbükkért Egyesület gyűjtése teszi lehetővé, hogy most már kijelenthető: megvalósul az őrtorony felújítása – mondta Deáky András.

A romokból való újjáépítés egymillió lejből valósulhat meg, az értékre 20 százalék még rátevődhet az építkezési anyagok árának emelkedése miatt. Jövő héten elkészülnek a téglajegyek is, de aki nem vásárol téglajegyet, annak is szívesen fogadják az adományait a következő OTP bankos számlaszámokon:

RO37 OTPV 2600 0053 1232 RO01 (lej),

RO41 OTPV 2600 0053 1232 HU01 (forint),

RO91 OTPV 2600 0053 1232 EU01 (euró) és

RO51 OTPV 2600 0053 1232 US01 (amerikai dollár).

A SWIFT­kód: OTPV ROBU.

Egyes vélemények szerint Bethlen Gábor építtette 1626 körül az egykori országhatárra. Fő szerepe a völgyben futó kereskedelmi út ellenőrzése, az áruforgalom vámolása volt, időnként Moldva felől betörő fosztogató tatároktól védte az országot. A 18. század elején II. Rákóczi Ferenc megerősíttette, ekkor kapta mai nevét. 1773 júniusában II. József is meglátogatta a várat. A 19. század közepéig volt használatban, amíg meg nem épültek a határkapuk, vámhivatali épületek és a határőr laktanyák. Amikor a 19. század végén megépítették a Csíkszereda–Gyimesbükk-vasútvonalat, a várhegy alatt 15 méternyi bevágást kellett végezni a vonal elvezetéséhez, amelynek során a régi feljárót elbontották, és új, meredekebb, 95 fokból álló lépcsősort építettek. A vasútvonal a magyar oldalon 1897. október 18-án nyílt meg. A román fél 2 év késéssel, 1899. április 5-én készült el a vasútépítéssel, ekkor indult meg a határforgalom.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés