
A karácsonyi ünnepi (kicsit visszafogott), erdélyi könyvpiac míves kiadványát – Tóth László Kézdiszék 1917–1920 forgatagában, szemtanúk visszaemlékezéseinek tükrében című kötetét – kaphattam kézbe. Az író-újságíró immár második írásában dolgozza fel a „feldolgozhatatlant”: Kézdiszék szenvedését az első világháborúban.
2021. március 04., 00:502021. március 04., 00:50
A szerző a köztudatban kevésbé ismert tényeket tár a nagyközönség elé. Dr. Balla Tibor ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának professzora szerint 1945 után az egykori román betörés, s az azt követő hadműveletek kutatása háttérbe szorult a magyar történészek kutatási terveiben, pedig következményei egy országrész s nemzedékek sorsát határozták meg.
Tóth László ugyan nem történész, de nagy körültekintéssel alapozta meg munkáját, dokumentumokkal támasztja alá a szomorú tényekről megfogalmazott szavakat. Egy régi mondás szerint: „Nem a tábornokok, hanem az őrmesterek döntötték el a háborúk sorsát”. A bölcs szólás rá is igaz, szorgalommal s alázattal vette számba az eseményeket, s vonta le a következtetéseket. Igaz, volt miből merítenie – kézdivásárhelyi patriótaként –, évtizedekkel ezelőtt még beszélhetett a nagy öregekkel, akik megélték a tragédiák sorozatát, s a történteket továbbadták az ifjabb nemzedéknek, okulásul.
Az írástudó kettős koncepció alapján fogott munkához. Egyrészt végigtekintette a Nagy Háború eseményeit, másrészt szemtanúk vallomásait gyűjtötte össze. A közölt névsorok is sokatmondók, hiszen majd’ minden család lel rá ismerősre, rokonra a nevek között.
A szerző visszatér a románokkal folytatott harcokra s azok kihatásaira. A meggyötört lakosságot ráadásul a hadikölcsönök elvesztése sújtotta, és a harcok után a fosztogatók – s ebben nemcsak a románok „jeleskedtek” – állították újabb megpróbáltatások elé.
A háború legnagyobb rontásának mégis az erkölcsök mételyezését tekinti. Az elnémult harangok nem csupán az ágyúöntés miatt kifosztott templomok szimbólumai, a hitehagyott emberek jelképei is egyben. A papok és lelkipásztorok évezredes közösség-összefogó munkája válik napok alatt semmissé, s sokszor az igehirdetőknek is félteniük kellett életüket. Adorján László lelkész helyettes segélykiáltása mindent elmond: „Bűnökbe való elmerülés, a közömbösség elnémította a lelkiismeret hangját jó előre”. Ahogy haladunk a rettenet útján előre, az erkölcsök is egyre romlottak, eltűnt a szégyenérzet. A román megszállás után már elkezdődött a helyezkedés és az alakoskodás, az elvándorlás pedig tovább bomlasztotta a magyarság egységét.
A lapokon ugyanakkor nemcsak a tragédiák sorakoznak, felbukkannak a mindennapok örömteli élményei, ünnepek, bálok, színielőadások, a szürkeségbe súllyedt város csinosítása. Az élet ment tovább, a gyötrelmek lassan emlékké szelídültek.
Tóth László könyve szép kiállítású, a képanyag gondos válogatást takar.
Dr. Csermák Zoltán
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!