
Szép, felemelő ünnepség keretében avatta fel szombaton az 1940-es, magyar honvédeket fogadó székelykapu mását a székelyszáldobosi keresztútnál a Történelmi Vitézi Rend.
2020. október 05., 00:142020. október 05., 00:14
A megemlékezések Olaszteleken, a református templom udvarán istentisztelettel kezdődtek. Igét hirdetett Tüzes Bölöni Ferenc lelkipásztor, az alkalomhoz illő prédikációjában a bibliai magvető példázatán át helytállásunk fontosságáról, a ki mint vet, úgy arat szólás igazságáról beszélt, arról, hogy életünkben a legfontosabb annak szolgálatába állni, ami magában hordozza a maradandóság magvait. „Némely magok elhaltak, de mások jó földbe hullottak, és gyümölcsöt hoztak” – mondta, mintegy tudatosítva a jelenlevőkben, hogy bár elmúlt száz évünk nehézségekkel, megpróbáltatásokkal volt tele, mégis itt vagyunk, és annak ellenére, hogy egy olyan jelenben élünk, amikor az ősi törvények mintha érvényüket veszítették volna, mégis bizakodva tekinthetünk a jövő fele. Ellenben „jövőt csak akkor tudunk teremteni, ha nem áldozzuk fel önmagunkat, emberségünket” – nyomatékosította.
Az istentisztelet után Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend székkapitánya az avatandó Trianon-emléktáblát az aktualitás fényébe helyezte, hiszen, mint mondotta, arra éppen akkor kerül sor, amikor a román parlament ünnepnappá készül nyilvánítani június 4-ét. De hogy mennyire nem ünnep számunkra ez a nap, arra rávilágított a Vitézi Rend részéről Kósa Ilona Imola, aki a Magyar Püspöki Kamara 1920. június 4-én kiadott imáját olvasta fel, illetve a Volt Politikai Foglyok Csíki szervezetének részéről Kelemen Csongor, aki a Jókai című, 1920-ban ismeretlen szerzőtől megjelent verset szavalta el. Mindkét mű fájdalmunkat, szomorú sorsunkat vetítette előre, a történelem a bizonyíték rá, hogy nem alaptalanul.
A templomudvaron álló egykori országzászló-talapzaton elhelyezett Trianon-emléktáblát Máthé Lóránt Pál törzskapitány és Miklósi István leplezték le. Az emlékezők ezután a székelyszáldobosi keresztúthoz vonultak, ahol 1940. szeptember 12-én a bevonuló magyar honvédeket fogadták az erdővidékiek, és akiknek tiszteletére akkor erdővidéki faragómesterek az éjszaka leple alatt a világ legszebb székelykapuját készítették el. A 80. évfordulón ennek a kapunak a hasonmása került avatásra, ugyanakkor megemlékeztek a Vitézi Rend alapításának 100. évfordulójáról is.
A 80 éve itt történtekről ugyancsak Bartha Imre beszélt, Keserű Sándor tanár történelmi tényeket elevenített fel, Szabó Kinga hadnagyasszony a Vitézi Rend elmúlt száz évét foglalta össze, Lázár Elemér országos törzskapitány pedig köszönetet mondva a rendtársaknak és a segítőknek, a kapu megőrzésére szólított fel. Az ünnepségeken közreműködtek olaszteleki fiatalok és az olaszteleki női kórus. A székelykaput Tüzes Bölöni Ferenc lelkipásztor áldotta meg.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!