Jelentősen lecsökkent a koronavírussal kórházba utalt személyek száma Kovászna megyében, de azt nem lehet mondani, hogy teljesen véget ért a járvány, sőt, kezdődik az influenzaszezon. Az óvatosság továbbra is fontos, így a szakemberek a korábbi intézkedések közül néhányat most is javasolnak: zsúfolt helyek kerülése, távolságtartás és maszkviselés
2022. szeptember 23., 00:192022. szeptember 23., 00:19
Az iskolakezdéssel és az őszi influenzaszezonnal együtt nőhet a felső légúti megbetegedések száma. A szezonális influenza és a koronavírus egyszerre is fertőzhet, az átfedést már Fluornának nevezték el az orvosok. A tünetek jellemzően orrdugulással, torokfájással, lázzal, fejfájással, valamint szűnni nem akaró fáradtsággal járnak, ilyenkor mindig érdemes otthon maradni, kerülni a közösséget és koronavírus tesztet végezni.
András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere lapunknak elmondta: a nyár folyamán jelentősen csökkent a koronavírusos esetszám, szerencsére a nyaralások és külföldi utazások sem emelték azt. A nyáron még volt, hogy több beteg feküdt a kórházban koronavírussal, de az esetszám nem nőtt 20 fölé, és az intenzív osztályon sem ápoltak sok beteget. Jelenleg alig néhányan vannak kórházban Covid–19-cel, tüneteik középsúlyosak, intenzív terápián pedig nincs senki.
Ez jó hír, azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene vigyázni és betartani néhány szabályt. Jelenleg a legfontosabb, hogy akinek tünetei vannak, izolálja magát, ne menjen közösségbe, ne engedje gyermekét óvodába, iskolába, végezzen tesztet, és legyen nagyon óvatos. Tesztet egyébként a családorvosok is végeznek. A betegségek (mind az influenza, mind a koronavírus) megelőzésében most is fontos szerepet kap a megfelelő higiénia, a gyakori kézmosás és a fertőtlenítés. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!