Mint azt már megírtuk, december 28-tól kezdődően a rendőrök is kiállíthatnak ideiglenes távoltartási végzést. A családon belüli erőszak esetén alkalmazható ideiglenes intézkedés öt napig érvényes.
2019. január 10., 00:022019. január 10., 00:02
Az országos statisztikai adatok szerint tavaly, az első 11 hónapban több mint 35 ezer esetben nyomozott a rendőrség családon belüli erőszak ügyében, az említett időszakban a bíróságok 3,4 ezer távoltartási végzést bocsátottak ki.
Tolvaj-Marin Nicoletától, a megyei rendőrség szóvivőjétől megtudtuk, Háromszéken, novemberig 35 távoltartási parancs volt érvényben, ezeket 22 alkalommal szegték meg, ezért bűnvádi eljárást indítottak az elkövetők ellen. Az új metodológia értelmében Háromszéken eddig egy esetben állított ki távolságtartási végzést az ügyben eljáró rendőr, mert úgy ítélte meg, hogy az áldozat élete veszélyben van.
Az is kiderült, hogy 2018-ban növekedett a hivatalosan jegyzett családon belüli erőszakos cselekedetek áldozatainak száma: az említett esztendő első tizenegy hónapjában 285 családon belüli erőszakról érkezett panasz (50,9% vidékről). A panaszosok 42 százalékát fizikailag bántalmazták, további 45 százalékukat elhagyta házastársuk. A jegyzett esetek 91,5%-a az érintettek otthonában történt. Továbbá Háromszéken tavaly két személy életét követelte a családon belüli erőszak.
A Kovászna megyében elkövetett családon belüli erőszakok jelentős százalékában nők voltak az áldozatok, az elkövetők pedig többnyire férfiak, akik leginkább alkoholos mámorban bántalmazták családtagjaikat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!