
Bár az időnként csapadékossá váló időjárás belerondított a tizenhatodik alkalommal „tető alá hozott” kézdivásárhelyi motorostalálkozó zavartalan lezajlásába, mégis jó hangulatú rendezvényen vehettek részt azok, akik úgy döntöttek, pénteken és szombaton Fortyogófürdőn töltik el az idejüket. Voltak koncertek, rendben lezajlott a felvonulás, és nem maradtak el a rendezvényt színesítő, nevetőgörcsöt okozó vetélkedők sem.
2017. július 18., 00:012017. július 18., 00:01
Bár az időnként csapadékossá váló időjárás belerondított a tizenhatodik alkalommal „tető alá hozott” kézdivásárhelyi motorostalálkozó zavartalan lezajlásába, mégis jó hangulatú rendezvényen vehettek részt azok, akik úgy döntöttek, pénteken és szombaton Fortyogófürdőn töltik el az idejüket. Voltak koncertek, rendben lezajlott a felvonulás, és nem maradtak el a rendezvényt színesítő, nevetőgörcsöt okozó vetélkedők sem.
A Free Frog’s Riders tizenhatodik találkozóját ezúttal is Kiss Levente (motoros körökben: Béka) és baráti köre szervezte. A rendezvényt nem egyszerű lebonyolítani, hiszen az állandó helyszínül szolgáló, egykor Kézdivásárhely koronaékszereként ismert fortyogófürdői komplexum a szállodához hasonlóan lepusztult állapotban leledzik, s csak ilyenkor szedik rendbe a motorosok és segítőik annyira, hogy civilizáltnak mondható körülmények fogadják a vendégeket. Ez alatt a lekaszált területet, a vízzel feltöltött medencét kell érteni, a kényelmet ezek mellett a mozgóvécék szolgálták. Lépten-nyomon sörsátrak, motoros szaküzletek és más, a körhöz tartozó kereskedők standjai igazolták: a hely elsősorban a kétkerekűek szerelmeseit várja!
A szilvapálinka kapcsolaterősítő hatása
És várták is a motorosokat, akiket már a kapunál szilvapálinkával fogadtak, a bemelegítőnek szánt lélekmelegítő pedig a későbbiekben a kertben ki is váltotta hatását, rengeteg „jókedvű” embert lehetett látni. A péntek a barátkozásról, no meg a koncertekről szólt: a The Crazy Plumbers psichobilly „őrülete” mellett a romániai rockzenepanteon egyik legendás zenekara is fergeteges koncertet adott, a Compact első alkalommal lépett fel kézdivásárhelyi színpadon. Így csendülhettek fel többek között a Lekésett vonat (Trenul pierdut) vagy a Gondolj majd rám (Să te gândeşti la mine) című számok, amiken generációk nőttek fel. Sajnos, ekkorra az időjárás a szervezők ellen fordult, szombat reggelig kisebb-nagyobb megszakításokkal, de hullott az égi áldás.
Tiszteletkör a városban
Szerencsére szombat délben a nap is megmutatta az arcát Kézdivásárhely felett, s a hajnali, illetve reggeli eső nyoma jórészt felszáradt, amire a motorosok Fortyogófürdőről indulva felvonultak Kézdivásárhelyen, többek között a főteret is érintve. A város több pontján érdeklődők sokasága volt kíváncsi a szebbnél szebb vasparipákra. A bömbölő hangú sportmotoroktól a három- és négykerekű járgányokig, a kockakővel nehezen megbirkózó terepmotoroktól a sort záró, méltóságteljesen dübörgő Harley Davidsonokig terjedt a felhozatal. A kéttucatnyi motorlegenda egyébként a fővárosból érkezett, a krómozott szépségek tulajdonosai a Harley Davidson Klub tagjai.
A felvonulás incidens nélkül zajlott le, a sort vezető és kísérő rendőröket egy alkalommal láttuk közbeavatkozni: az egyik quad tulajdonosára dudáltak rá, aki a szervezők és a rendőrség határozott felhívását figyelmen kívül hagyva egy kiskorút maga elé ültetve vett részt a felvonuláson. Amit egyébként két traktor is színesített, ezek azonban nem közönséges szántó-vető járművek voltak, hanem spéci járgányok. A motorosok közül többen maskarába öltöztek, így a menet nem csak látványosra, hanem vidámra is sikeredett.
Nevetőgörcsöt okozó vetélkedők
A motorosok Fortyogófürdőre visszatérve elfogyasztották azt a finom babgulyást, amit Czápos Attila és csapata ütött össze egy szerény, „mindössze” négyszáz literes edényben, majd sörözéssel egybekötött kényszerszünet következett, mert kora délután az ég is jónak látta ismét megnyitni csapjait. Még jó, hogy a szemerkélő eső nem tartott sokáig, így négy óra körül megkezdődhettek a vetélkedők.
Időközben egy meglehetősen jókedvű motoros produkcióját lehetett élvezni, aki pajzán versekkel, viccekkel és dalokkal szórakoztatta a nevetéstől guruló közönséget. Akkora sikert aratott, hogy Béka kijelentette: csillag született, az esti koncerteket is hajlandó visszamondani őérte. Erre persze nem került sor, de a motoros a későbbiekben is okozott vidám pillanatokat.
Többek között ügyességben és szkanderezésben vetélkedtek, de kétségtelen, hogy a sikerszámokat a sörivó és tortaevő megméretések jelentették. Merthogy nem szokványos módon kellett a folyékony kenyeret meginni, hanem térdre ereszkedve, vödörből, egy gumicumin át kellett beszopogatni. Miután akadt női benevező is, itt sem hiányoztak a pajzán megjegyzések…
Sör tortával
A döntő meglehetősen keményre sikeredett: a három győztesnek (akik előzőleg egy perc körüli idő alatt szürcsölték be az adagjukat) két poharas sört kellett egy szuszból becumiznia, aminek hatása mindegyiken erősen látszott. Intermezzóként a fennebb említett vidám motoros a közönségtől egy óvszert kért (a társaság állapotát jelezte, hogy a kondom dobozát négyen sem tudták kinyitni, míg a felajánló székely bicskát elővéve ki nem pattintotta azt, megjegyezvén, jobb, ha ezek után már nem használják), és bebizonyította azt a biológiaóráról ismert tényt, miszerint összeköttetés van az orr és a szájüreg között: az óvszert az orrán felszippantotta, majd a száján kihúzta. Ezt a zömében röhögőgörcsöt kapó közönség előtt többször megismételte. Akadtak olyanok is, akik elborzadva szemlélték a „produkciót”, óvatosan eloldalogva a helyszínről.
Nem kisebb sikert aratott a tortaevő verseny sem: a gyanútlan benevezők szemét bekötötték (ez a versenykiírásban természetesen nem szerepelt), majd egymást kellett etetniük a Rigó Jancsi Cukrászda által felkínált süteményekkel. Az első két versenyző Rio del Kacskaringóról (így konferálta be Tekerőpatakot Béka – szerk.) érkező hölgy volt; ők is, akárcsak az utánuk következő versenyzők alaposan összemaszatolták magukat a csokoládés finomsággal.
A leírtakból kiderülhetett, hogy mennyire jó hangulatú volt az idei találkozó, így aki nem volt ott, jövőre biztosan kedvet kap, hogy részt vegyen a szelíd motorosok hétvégéjén. Amit idén az Exit Rock Band, a Knock Out és a Zöld Kerék együttesek fellépése zárt.
További fotók itt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!