Keresztes Károly szívfájdalma

Jakab Antal, a Brassói Lapok szerkesztője 1939-ben interjút készített Keresztes Károllyal, aki itt kitért újabb alkotásának, a Júlia szép leány című daljátékának történetére is. „1933-ban, hat évvel ezelőtt — meséli Keresztes Károly —, találkoztam Nyírő Józseffel. Elmondotta, hogy a székely népballadákból egy színművet akar összeállítani. Azonnal elmesélte a szövegkönyv vázlatát, és megkért, hogy én írjak hozzá zenét, jobban mondva, gyűjtsek hozzá népdalokat. Alig néhány hét múlva már küldte is hozzám a szövegkönyvet. A mennybe vitt lány balladájának szépsége magával ragadott. Éjjel-nappal dolgoztam a kísérőzenén, és a partitúrákat részletenként küldtem el Udvarhelyre Nyírőnek, aki egy általa összehozott műkedvelő gárdával megkezdte a betanulást. Udvarhelyen hatalmas sikere volt a darabnak. A bemutató után nemsokára Sepsiszentgyörgyön is összehoztunk egy műkedvelő csoportot, és előadtuk Nyírő vezetésével. Az udvarhelyiek 1933 május 24-én Kolozsvárt játszták le. Én vezényeltem a zenekart. Az előadást Szabó Dezső is végignézte, és utána elismerően nyilatkozott róla. A siker jellemzésére elég lesz talán annyit mondanom, hogy mindenütt, ahol előadtuk: Udvarhelyen, Kolozsvárt, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban… szem alig maradt szárazon.” 

Gróf Bethlen Margit révén a darab eljutott Budapestre is, ahol Márkus László operaházi igazgató kezébe került. Keresztes Károly néhány hónap múlva felutazott Pestre, és beszélgetett az igazgatóval, aki azt mondta, hogy akkori formájában a darab inkább a Nemzeti Színház előadására alkalmas. Egyben ajánlotta Nyírőnek, hogy írja át a szövegkönyvet, és esetleg a kísérőzene módosításával az Operaház is előadja.

Ekkor jött a váratlan fordulat. A Pesten tartózkodó Keresztes Károly szállodai lakásán megjelent Ottó Ferenc* fiatal zeneszerző, és arra kérte őt: engedje át neki a darab operaházi megzenésítésének jogát. Az először ettől vonakodó Keresztes végül is beleegyezett, nem akarván akadályozni Ottó művészi pályafutását. Ottó ekkor levélben fordult Nyírőhöz. Azt a választ kapta, hogy a darab megzenésítésének ügye kizárólag Keresztes Károlyra tartozik. Ottó erre közölte, hogy vele már megállapodott, így Nyírő tehát hozzáfogott a szövegkönyv átírásához. A három felvonásos színművet két felvonásossá alakította. Bemutatója a budapesti Operaházban 1939. november 10-én nagy sikert aratott. A Hargita megyei Mátisfalváról származó Palló Imre bariton a lantos szerepében énekelte a „Hej, ha én azt tudnám…” című dalt, mely változatlanul maradt Keresztes művéből Ottó operájában.

Sem a színlapon, sem a sajtóban nem történt említés az eredeti szerzőről. Keresztes sikeres alkotásként minősítette, eltekintve azoktól a részektől, amelyeket „nem fűt át egészen az igazi székely motívum.” A tragikus véget ért Keresztes Károlynak (állítólag 1944. szeptember 9-én, mert személygépkocsiját nem volt hajlandó átadni, a Gyergyószentmiklósra bevonuló orosz katonák lelőtték) élete végéig fájt, hogy a darab eredeti, Székelyudvarhelyen bemutatott formájában nem kerülhetett egyszer sem a magyarországi közönség elé.

Ottó Ferenc (1904-1976) Kodálynál tanult zeneszerzést. József Attila barátja volt, több versét megzenésítette, a költő neki ajánlotta Altató című versét. A második világháborúban amerikai fogságba esett Franciaországban, 1946-ban tért haza. 1949-ben a népi demokrácia elleni szervezkedés vádjával életfogytiglani fegyházra ítélték, 1956 nyarán szabadult, de 1966-ban újból egy év börtönt kapott ellenforradalmi szervezkedés vádjával Pálos Himnusz című művéért.

József Álmos