
Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarok részvétele enyhén elmaradt az országos átlagtól a vasárnap tartott romániai önkormányzati választásokon.
2020. szeptember 28., 08:332020. szeptember 28., 08:33
"Ahol egyetlenegy jelölt volt, ott a mozgósítás gyengébben ment, és kevesebben vettek részt. A különbség ezekből a településekből adódik". Hozzátette: ahol csak egy jelölt volt a polgármesteri tisztségre, ott az emberek úgy gondolták, hogy a versenyt már megnyerték. Kelemen Hunor elmondta: az erdélyi megyék közül Maros, Bihar és Szilágy megyében a részvétel meghaladta, Szatmár megyében pedig megközelítette az országos átlagot.
Sajtótájékoztatója előtt Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője az MTI-nek elmondta: míg országosan 46,02 százalékos volt a részvétel, az RMDSZ a magyar szavazók részvételét 44,6 százalékosra becsüli. Hozzátette: elsősorban Székelyföldön maradtak távol sokan az urnáktól, ahol az RMDSZ jelöltjeinek nincsen igazi kihívójuk. Sepsiszentgyörgyön például a választók 27,2 százaléka, Csíkszeredában 32,3 százaléka adta le a szavazatát.
Kelemen Hunor kijelentette: várják a szavazatszámlálás eredményeit. Arra számítanak, hogy - akárcsak 2016-ban - 200 körüli polgármesteri tisztséget szereznek a szövetség jelöltjei, és négy megyében is az övék lesz a tanácselnöki tisztség.
Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére elmondta: nem tudnak arról, hogy súlyos visszaélések történtek volna a választásokon. Hozzátette: az emberek fegyelmezetten mentek szavazni, betartották a járványügyi szabályokat, vigyáztak egymásra és a szavazókörben levőkre.
Kelemen Hunor elmondta: nincsen rálátásuk arra, hogy mennyien jöttek haza Erdélybe Magyarországról azt követően, hogy a magyar kormány lehetővé tette a szavazók korlátozások nélküli visszatérését. Úgy vélte: elsősorban a határ menti övezetben lehetett hasznos a bejelentés. Szerinte ez természetes gesztus volt a magyar kormány részéről, amit értékelni illik, nem kritizálni.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!