Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. január 25., 00:112022. január 25., 00:11
Egy lakást árulgatunk egy ideje. Szokás szerint jönnek az érdeklődők, fontoskodnak, fintorognak, pimaszul félárat ajánlanak, ígérgetnek. Végül megjelenik a Nagy Választott. Katonai káder – hangsúlyozza. Megveszem. Holnap ide-oda megyek, telefonálok magának, maga kocsiba ugrik, és találkozunk. Slussz. Eszébe sem jut megkérdezni, akarom-e, van-e időm, netán lenne más javaslatom. Ez a katonai logika, amelynek következményeiről a krónikák és temetők ékesebben szónokolnak, mint én. (Aztán az üzenetre sem válaszolt, de ez nem képezi a jegyzet tárgyát.)
Romániában tábornokot ültettek a miniszterelnöki székbe. Békeidőben ez minimum furcsa. Ha mellesleg valami közgazdász-ász vagy menedzseri zseni lenne, megérteném, de úgy tűnik, egy gyorstalpaló doktorátuson kívül nem sokat tud felmutatni. Kellett egy „da, să trăiți!” és „yes, sir!” légkörben neveltetett egyén.
Ha román lennék, robbannék a felháborodástól. Mert nézzük csak: Észak-Bukovina (és nem csak) – régi román terület – Ukrajnához tartozik. Nem Oroszországhoz! A mai ukrán vezetés sorra számolja fel a nemzetiségi iskolákat, most a nem ukrán nyelvű médiát, míg az oroszbarátnak titulált (vádolt?) Janukovics idejében emberségesebb bánásmódban részesültek. És az én hazám, nemzettársaim megcsúfolóit támogatja! Íme, most üzen a csillapíthatatlan vérmérsékletű Cioloș úr Párizsból, hogy Macron polgártárs bejelentette, Franciaország kész NATO-katonákat küldeni Romániába, természetesen az oroszoktól megvédeni. És senki nem tiltakozik: állj meg, hékás, hát minket meg sem kérdezel?
Én elképedve, értetlenül állok a hazai politikusok, de a média és a köz véleménytelensége előtt. A medvekilövés témáján hónapokig csámcsogtak, V. Dăncilă egy-egy nyelvi bakijáért kinyiffantását követelték, mint a római arénák vérszomjas lumpenközönsége, pedig az a légynek sem ártott, amikor az ország – én ország alatt élő és élni akaró milliókat értek – békéje forog kockán, síri a csend. Az RMDSZ-től mit várjak? Néhány alprefektusi koncért és tízezrekkel megfizetett állásért elnéznék, hogy odadobjanak minket idegen érdekekért elpusztulni, mint őseinket a Don-kanyarban… Ébresztő!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!