Karácsonytájt a Vadastetőn

Karácsonytájt a Vadastetőn

Székely Hírmondó

2021. december 24., 00:112021. december 24., 00:11

Az erdőszélhez érve őzeket pillantottam meg. A fenyőfák között lépkedtek a frissen esett hóban, közben meg-megálltak, néztek, úgy tűnt, mintha nem tudnák eldönteni, rajtam vagy a fehér hótakarón csodálkozzanak így kora reggel.


Hajnalban, mikor felkeltem és kinéztem az ablakon, kellemes érzéssel töltött el a hófedte táj látványa. Eszembe juttatta a gyermekkor téli élményeit, akkor is, az éj leple alatt havazott le. Reggel, mikor kinéztünk az ablakon, a hó látványa olyan örömöt adott, hogy még az iskolába is korábban indultunk el, mint máskor.


A fenyőfák tűlevelű ágain tűzésfejű királykák csüngtek, mint a karácsonyfán a díszek. Kapcsolattartó hangjukkal folyamatosan jelezték hollétüket, ki merre van, hogy el ne vesszen egyikük sem a rengetegben.
Fekete harkály kiáltotta el magát, kiült egy tölgyfa kimagasló ágára. A távcsövön át nézve úgy tűnt, hogy izgatott, amit a fejtetőn lévő piros sapka borzolásával is megerősített. Ahogy közeledtem feléje, észrevettem, hogy az izgalom forrása egy uráli bagoly, amelyik egy szemközti fán ült végtelen nyugalommal. A harkály még egy ideig kiabált valamit a bagolynak, majd kihívóan feléje repült, de az utolsó méteren kitért, és eltűnt a havas fák között.


A cinegék is felfedezték az ellenséget, körülötte ugrándoztak, és szidták szüntelen. A bagoly vagy megunta a cinegék viselkedését, vagy miattam – pedig több mint száz méterre voltam –, egyet gondolt, és elrepült. Ekkor reccsentett a mátyásmadár, az erdő éber őre, egy kicsit elkésve.


Az, hogy fenn maradtak az erdőn a cinegék, a csuszkák, és nem húzódtak le a településekre, az a vaddisznóknak kihordott takarmánynak köszönhető. És amíg a vadászok gondoskodnak az élelem folyamatos pótlásáról, amit a medvék igen megvámolnak, addig maradnak a kis tollasok. Ezt tudja a vadmacska is, a hóban hátramaradt tappancsnyomok árulkodnak róla.


Kelemen László

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés