A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
2018. december 20., 00:122018. december 20., 00:12
E mozgalmas esztendő végén, karácsonyhoz közeledve szép és áldott élményekkel megrakottan vagy épp súlyos gondokat hordozva, feszült pörgés közepette telnek napjaink. Újra arra készülünk, hogy Jézus születésére emlékezzünk és ünnepeljünk, legyünk együtt a családdal, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Az ünnep előtt viszont lépéseink felgyorsulnak, elvégzendő feladataink nyomasztanak, egyik helyről a másikra rohanunk, és hiányérzetünk támad, amit azzal remélünk orvosolni, hogy majd az ünnep csodálatos hangulatának adjuk át egész lényünket, szeretteink körében örvendezve megállunk a karácsonyfa mellett.
Mindennapjaink megszokott útjait járjuk. Morajló, zajtól hangos világunkban sokszor a saját hangunkat sem halljuk. Értetlenkedve bámulunk jobbra-balra, és magunktól vagy a mellettünk levőtől kérdezzük: mi ez az év végi lárma? Egyre többször fogalmazódik meg bennünk a csend, a nyugalom utáni igény. Környezetünk csillogóan pompázik, és feladatainkat idegesebben végezzük, ingerlékenyebbek, feszültebbek leszünk, pedig nyugalomra, csendre, békére vágyunk. Azt reméljük, hogy legalább karácsony ünnepén meg fogunk nyugodni, és felszabadultan énekeljük majd a karácsonyi dalokat.
A csendben halljuk meg a szót, hogy „valaki hív, valaki vár,/ valaki hang nélkül beszél… jöjj, a holnaptól ne félj,/ majd csitul a szenvedély,/ és győz a józan ész,/ ha közel a hajnal,/ hát engedd, hogy halljam a szót,/ a békéltetőt, a vigasztalót,/ és engedd, hogy érezzem én,/ hogy van még kiút, és van még remény” (Bródy János–Koncz Zsuzsa: A csend).
Karácsonykor vegyen igazi csend körül, és „ha a lelkünk egymáshoz ér, az adja az ünnep igazi értékét és melegét” (Simon András). A karácsonyi ünnep meghitt csendje tegyen képessé arra, hogy „olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét” (Selma Lagerlöf) a mában és a holnapokban is!
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!