Karácsonyi emlék

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Bedő Zoltán

2018. december 21., 08:362018. december 21., 08:36

Izgatottan, a tél fagyos leheletétől kipirult arccal dobbantunk be meleg otthonunkba, ahová időközben meghozták a világ legszebb karácsonyfáját. Szüleim szájából felcsendült a Mennyből az angyal, amelynek eléneklésébe mi is bekapcsolódtunk. Örömtől párás szemeimet azonban egy pillanatig sem tudtam levenni a sziporkázó fa alatt titokzatosan csillogó csomagokról. Dal végeztével, boldog türelmetlenséggel vettem birtokomba a bennük rejlő ajándékokat, amelyektől édesanyám finomságainak ínycsiklandó illata tudott csak idő multával elcsalogatni.

Vacsora után ünneplőbe öltözött testtel és lélekkel indultunk Isten házába, amely a lesben álló szolgálatos szemek és fülek fenyegető jelenléte ellenére is zsúfolásig megtelt. Bereck apraja-nagyja eljött ugyanis az ünnepi szentmisére, hogy hálát adjon a Fennvalónak az elmúlt esztendő eredményeiért. Hogy segítségét kérje a már meglévő s a jelek szerint jövőre még súlyosabbá váló gondok terhének hordozásához, és a megpróbáltatások elviseléséhez. Eljött, hogy együtt örüljön Jézus megszületésének.

Mise után megtisztult és megerősödött lélekkel tódultak ki a csikorgó székely éjszakába. A templom előtti téren pedig kölcsönös jókívánságok közepette kezet ráztak a falus felek, és bizakodva, jövőbe vetett hittel váltak el egymástól. Bizakodás és jövőbe vetett hit töltötte el őket, mert tudták, hogy karácsony az újjászületés, a megújhodás, az újrakezdés és a remény időszaka. Azonban csak akkor válik azzá, ha élni akarunk, élni tudunk a lehetőséggel, amelyet a Megváltó születése teremtett minden emberi lény számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés