Karácsonyi adománygyűjtést szervez a Mikó Imre Egyesület

Negyedik éve szervezi meg a Mikó Imre Egyesület Segíts, hogy segíthessünk! elnevezésű adománygyűjtési akcióját, amellyel célja rászoruló családok karácsonyát igazi ünneppé varázsolni.

Bodor Tünde

2023. november 15., 17:362023. november 15., 17:36

Az idei adománygyűjtésről Kádár Imola, a sepsiszentgyörgyi Mikó Imre Egyesület elnöke beszélt az Erdélyi Magyar Szövetség székházában tartott sajtótájékoztatón, melyen Kolcza István, az EMSZ Kovászna megyei elnöke is jelen volt. Az Erdélyi Magyar Szövetség mellett a MINTA ifjúsági szervezet és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is támogatja az egyesület akcióját – közölte a sajtótájékoztatón Kolcza István. Az EMNT és az EMSZ-tagok egyéni hozzájárulásaikkal segítik a kitűzött cél teljesítését.

Kolcza István decemberi önkormányzati képviselői juttatását ajánlotta fel e célra. Gesztusával nincs egyedül, hiszen sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselőtársa, Kádár Imola szintén lemondott egyhavi tanácsosi honoráriumáról, hogy azzal gyarapítsa az adományalapot.
A kezdeményezők nem csak pénzt, hanem édességet, játékokat, meleg ruhákat, lábbelit, tartós élelmiszereket is elfogadnak, de hogy az ünnep kerek legyen, fenyőfával és díszekkel is szeretnék megörvendeztetni a családokat.

Az ajándékcsomagokat a gyerekek életkorához, neméhez igazítva állítják össze, de ha éppen olyasmire van szükségük a rászorulóknak, ami nincs a csomagban (például kisbabának tápszer, pelenka stb.), azzal is igyekeznek segítségükre lenni
– mondta Kádár Imola. Tavaly a bodoki pékségnek köszönhetően kenyeret is tudtak adományozni, a Diószegi pékség pedig kalácsot ajánlott fel az akcióhoz. Idén is szeretnének több céget szponzorként megszerezni ügyüknek.

[caption id="attachment_218392" align="aligncenter" width="1024"]
Galéria
rbt[/caption]

A negyedik éve tartó program néhány családot visszatérő módon segít, de újabbak jelentkezését is várják, ők személyesen, facebookon vagy telefonon is felvehetik a kapcsolatot Kádár Imolával. „Nagy öröm és felemelő érzés számomra, ha megtisztelnek bizalmukkal, mert látom, hogy sokaknak nem könnyű elfogadni a segítséget” – fogalmazott a Mikó Imre Egyesület elnöke. A szervezők azonban maguk is kutatást végeznek: többek között a sepsiszentgyörgyi speciális iskola tanítóival, osztályfőnökeivel konzultálnak, hiszen ők ismerik tanítványaikat, tudják, kik azok, akik valóban rászorulnak az adományra. Azonban nemcsak megyeszékhelyi családokat segítenek, tavaly például 

Oltszemre, Lemhénybe, Esztelnekre, Kézdivásárhelyre is vittek csomagokat.

Az adományokat az Erdély Magyar Szövetség Bánki Dónát utcai (36. szám) székházába lehet bevinni hétfőtől csütörtökig 9 és 15 óra között, pénteken 9 és 13 óra között, illetve a pénzbeli támogatást a Gróf Mikó Imre Egyesület (Asociatia Mikó Imre) számlájára lehet utalni. Számlaszám: RO71 OTPV 30000412835 RO 01. A kész csomagokat a szervezők december 20-22. között hordják ki.

A kezdeményezők szívesen fogadják azt is, ha valaki időt szán arra, hogy segítsen az adománycsomagok összeállításában, a ruhák szétválogatásában, a csomagolásban. Örvendetes módon évről évre egyre többen vannak ilyenek is, de „szeretnénk minél több fiatalt bevonni, mert ebben a technologizált világban jót tesz nekik, ha látják, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekei egyszerű dolgoknak is mennyire tudnak örülni. "Átértékelődést eredményez, nekünk is, de azoknak is, akik megszokták, hogy a karácsony a tárgyak, ajándékok felhalmozásáról szól” – mondta Kádár Imola.

Az Erdélyi Magyar Szövetség ifjúsági szervezete, a MINTA is jótékony cél érdekében szervezkedik Marosvásárhelyen: immár tizennegyedik alkalommal hirdeti meg az Egy cipősdoboznyi szeretet elnevezésű akcióját. A kezdeményezés során cipősdobozokban elhelyezett ajándékokat gyűjtenek, melyeket a karácsony közeledtével (december 22-ig) Maros megyei gyermekotthonokba juttatnak el. A szervezők arra kérik a segíteni és ajándékozni vágyókat, hogy elsősorban játékokat, ruhákat, tartós élelmiszereket helyezzenek el az ajándékcsomagokban, a dobozokra pedig írják rá, hogy milyen korosztályú és nemű gyermeknek szánják azokat. Az ajándékokat a marosvásárhelyi Dózsa György utca 9. szám alatt, a Hangya épület harmadik emeletén, a 85-ös bejáratnál adhatják át az érdeklődők hétköznaponként, 10 és 14 óra között. A kezdeményezéssel kapcsolatos bővebb információt kaphatnak a 0762-248 687-es telefonszámon.

 
Nyitókép: Kádár Imola/Facebook
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust