Karácsony Gergely titkos gondolatai

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Székely Hírmondó

2019. november 05., 00:082019. november 05., 00:08

Választási győzelméhez elegendő volt csak annyit hangoztatnia: budapesti polgárok, szavazzatok rám, mert nekem semmi közöm a Fideszhez, gyertek, vegyük vissza Budapestet! És ez elég volt a győzelméhez, mert rá szavaztak a Budapesten tanuló nyugat-európai egyetemisták, főleg CEU-s diákok, meg más nyugat-európaiak is, akik a választás napjára jelentkeztek be Budapestre. Összességükben mintegy 90 ezren. És most lássuk, hogy miket mondott Karácsony a választás megnyerése után. Meg még azt is, hogy mik is lehetnek az ő titkos gondolatai.

Egyik interjújában mondta: „A minimumprogram, az antikorrupciós csomag elfogadása, a klímavészhelyzet kihirdetése, a rabszolgatörvény betiltása a fővárosi cégeknél – csak hogy hármat mondjak, de lesz még más is.” De hogy ezekből mi lehet az ő kompetenciája, az itt a kérdés. Meg az is, hogy mit kell értenünk a klímavészhelyzet kihirdetésén? Aztán a következővel folytatta, és ez az érdekesebb: „A magam részéről azt viszont támogatom, hogy a főváros olyan prevenciós programokat vigyen, amelyek a nem kívánt terhességek megszakításához vezetnek.” Vagyis az abortuszhoz. Amit ő támogat. De nem mondta ki, hogy miért.

És most képzeljük el, mit gondolhat ő erről a kérdésről. Mik lehetnek az egyelőre még titkolt nézetei ezen kérdésekről, mint szenvedélyes környezetvédőnek, akit valószínűleg befolyásuk alá kerítettek a balliberális zöld ideológia legújabb áramlatai. Íme, néhány példa ezek közül az „agyament” – elnézést, de ezekre nem találtam megfelelőbb jelzőt – elképzelésekre.

Azt mondják, hogy túl sok a haszonállat, melyeknek a húsát fogyasztjuk. Ezek az állatok szennyezik a környezetet. Megoldásként azt javasolják: szabaduljunk meg az állatoktól – most kérem a tisztelt olvasót, hogy kapaszkodjon meg –, és térjünk át a kannibalizmusra. Vagyis magyarul, együk meg embertársainkat. A haszon kettős lesz. Jóllakunk, állati húsok helyett emberhússal, és a népességszám is csökken. Kevesebb ember, kevesebb környezetszennyező.

Kérem, ez nem vicc, nem én találtam ki. Ha én ilyeneket tudnék kitalálni, már rég professzor lehetnék valamelyik svédországi egyetemen. Mert ezt bizony egy svéd egyetemi tanár, Magnus Söderlund agyalta ki, és beszélt róla a svéd televízió egyik műsorában. De már a Lancaster University két pszichológusa is megkérdőjelezte az emberevés tabuját!

És mik a legújabb zöld nézetek az abortusszal kapcsolatban? Hát ez is érdekes! Két bioetika oktató, Alberto Guiblini és Francesca Minerva egy tekintélyes tudományos folyóiratban, a Journal of Medical Ethics-ben amellett érvel, hogy az abortuszt ki kellene terjeszteni a születés utáni időszakra is, lehetővé téve ezzel az újszülöttek elpusztítását. A tanulmány azt igyekszik bizonyítani, hogy az újszülött csecsemők ugyanúgy nem tekinthetők emberi személynek, mint a magzat. Amiből szerintük az következik, hogy az abortusz lehetőségének kiterjesztése a szülés utánra nem etikátlan.

Ezek után újból feltehető a kérdés: milyen titkos gondolatai lehetnek az új főpolgármesternek az abortusz kérdéséről? Tudva azt, hogy a cigányság túlszaporodásának kérdése Budapesten is probléma, talán azt is gondolhatja, hogy a fentebb vázolt elképzelés ott is kivitelezhető lenne. Egyben a főváros ökolábnyoma is csökkenne, ha meghirdetné az „Együnk cigánygyerekeket’’ című programot. Mikor már vágósúlyba kerülnek, megesszük őket! És akkor Karácsony írhatna egy szakácskönyvet is, mint politikai mentora, Gyurcsány Ferenc, és abban olyan új és kiváló recepteket közölhetne, mint a Bográcspulyás…

Dranik Ferenc

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust