Kapaszkodók

Borcsa János

2017. július 26., 00:252017. július 26., 00:25

Sokat hivatkozott költeménye a világlírának Shelley Óda a nyugati szélhez című verse, amelyben nyersnek és vadnak, valamint az „Ősz sóhajjá”-nak nevezi ezt a szelet. Ezúttal ki is egészíthetem a költő „látleletét”, minthogy nyár közepén is találkozhatni oly erős „kiadásával” eme szélnek, mely az ember erejét és bátorságát is próbára teszi. Például a kontinentális Európa legnyugatibb pontján, ahonnan az is látható, miként inog – ugyancsak költőnket idézve, Tóth Árpád tolmácsolásában – „Atlant vad vízrónája.”

Amit ezúttal mondani akarok, azt a Kányádi által használt szófordulattal folytatnám, azaz: vannak vidékek, ahol nehéz talpon maradnia az embernek, s tulajdonképpen így mérheti fel néha, milyen jó, hogy van kibe belefogózni sodró erejű áramlatok közepette. Biztonságot adhat az egymásba való kapaszkodás például ama távoli nyugati ponton, a portugáliai Szikla-fokon (Cabo da Roca), ahol különben nemcsak világítótorony épült 1846-ban, de ehhez közel egy szilárdan álló kőoszlopon kereszt is magasodik az ég felé, ugyancsak „kapaszkodót” jelentve az ember számára. Legalábbis a keresztény számára. Jelzi ugyanis Európa hovatartozását egy megbolydult, zűrzavaros időszakban is.

Kikötésre alkalmatlan hely ez a fok, nyugalom van tehát itt, a nagy erejű nyugati szélen, no meg a hullámokon kívül ide, az óceán szintje fölött száznegyven méternyi magasan álló szárazföldre csak sűrű, sós vízpára érkezik. A különös érdekek által mozgatott, Európán kívüli tömegek nem itt szállnak partra, de hogy ők is ki vannak téve jórészt ismeretlen, de távolról sem természeti hatalmaknak, láthatjuk a napi híradásokból.

Manapság sok a politikus és a hírmagyarázó, de kevés az államférfi, s utóbbiak hangját is igyekeznek elnyomni. Így pedig nem árt, ha egy-egy jelenség lényegét más forrásból világítjuk meg. Azt gondolom, egyik kortárs költőnk, Ferencz Imre a menekültkérdés kapcsán nem csak a valódit, de az igazat mondotta. Íme: „az ember élő hulladék / eleven szelektív szemét / s valahol csupán számadat / mi máshol emberáradat.” Emellett figyelmezteti az olvasót, hogy olyan világban él, amikor végső soron bárki emberfia tehetetlen tárgya lehet a nagy alkuknak és üzleteléseknek: „kötnek szerződést üzletet / mennyit kérnek érted vajon / holnap az ócskapiacon?”

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés