Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. augusztus 24., 00:152022. augusztus 24., 00:15
Életre szóló kulturális élményt nyújtott számomra az István, a király magyar rockopera megtekintése a budapesti Népstadionban, 1990. szeptember 15-én. Egyrészt mert korlátozások nélkül átadhattam magam a Romániában dühöngő sajátos nemzeti kommunizmus szellemi rácsai mögött csak titokban hallgatható műnek. Ugyanakkor a látványnak és a több mint százezres, ritmusra mozduló, halló és értő nézőseregnek is különleges felhajtó ereje volt.
Harminckét esztendő elteltével hasonlóban részesített a sepsiszentgyörgyi színrevitele is. Sőt bizonyos szempontból a budapestinél is erősebben, hiszen itthon, Székelyföld szülötteinek a jóvoltából gyönyörködhettem a magyar megmaradás mikéntjét felelősségteljesen kereső és taglaló alkotásban. Köszönet és hála érte az ötletgazdáknak, támogatóknak, megvalósítóknak. Mindazoknak, akik mertek merészet és nagyot álmodni, hittek ennek a kivitelezhetőségében és tettek azért, hogy valóra váljék.
Itt és most újra bebizonyosodott tehát, hogy a nemes célnak eszement korunkban is mozgósító hatása van. Hogy nem hőkölünk vissza a kihívásoktól. Hogy a közösségi összefogás ereje legyőzi a legnagyobb akadályokat is. Hogy még mindig rendelkezünk Isten ránk ruházott teremtő képességével és energiájával.
Előadás közben lopva egy-egy pillantást vetettem a körü-löttem ülők arcára. Tekintetemmel pásztáztam a Sepsi Aréna küzdőterét és lelátóit megtöltő, zömében fiatal közönséget. Átszellemülten követte mindenki a múlt ködéből eléje tárt történéseket, ami megnyugtató és reményt keltő.
A valós történelem és igazság ismeretével felvértezettek tudatát ugyanis már nem lehet hamis tanokkal megfertőzni és tetszés szerint formálgatni. A nemzetükhöz és szülőföldjükhöz érzelmi szálakkal kötődők lelkébe-szívébe már nem lehet könnyedén mérget csepegtetni. A gerincüket kiegyenesítőket már nem lehet hajlongásra kényszeríteni. Éppen ezért az első szent királyunk trónra lépését önerőből felelevenítő székelyföldi nagyprodukciónak jövőbe mutató, jövőt alakító hatása van.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!