Jóváhagyta a kormány az idei év második költségvetés-kiigazítását

A kormány jóváhagyta pénteki ülésén az idei év második költségvetés-kiigazítását, tartva a 7,13%-os GDP-arányos költségvetési hiánycélt - jelentette be Adrian Câciu pénzügyminiszter.

Székely Hírmondó

2021. november 26., 15:472021. november 26., 15:47

"Elfogadtuk a költségvetés-kiigazítást. Év végéig biztosítottuk a kiadásokhoz szükséges forrásokat, és sikerült megoldást találnunk a CEC Banknál kialakult válság feloldására" - mondta a tárcavezető az ülés után adott sajtónyilatkozatában.

Emlékeztetett, a CEC két éve keresi a megoldást, hogy a 2019-es alaptőke-emelést követően megfelelhessen az Európai Bizottság által előírt szabálynak, és rendelkezzék a hitelpiacra lépéshez szükséges háttérrel. Emiatt a kormány 1,4 milliárd lej kölcsönt ad a CEC Banknak, amiből a román állam azonnal 900 millió lejes osztalékot kap. Ezenkívül pedig mind a CEC Bank, mind a többi pénzintézet támogatni fogja a kormányt a kormányprogram végrehajtásában, meghitelezve az európai projektek megvalósításához szükséges társfinanszírozások összegét.

Câciu szerint a költségvetési előrejelzésekkel kapcsolatos strukturális hiányosságoknak tudható be, hogy november végére abba a helyzetbe került az ország, hogy a nyugdíjak és a bérek kifizetéséhez szükséges összegeket máshonnan kellett átcsoportosítani. Jövőre ez nem fog megtörténni - nyomatékosította.

"A legszomorúbb a dologban az, hogy az uniós finanszírozású projektekre, beruházásokra előirányzott összegeket kell átcsoportosítani, és nem azért, mert valahonnan el kell venni azt a pénzt, hanem azért, mert ezek a beruházási tervek csak papíron léteznek" - mutatott rá a miniszter.

Arról is beszámolt, hogy 150 millió lejt utaltak most ki azon sertéstenyésztőknek, akik kártérítésre jogosultak a sertéspestis miatt. A munkaügyi minisztérium büdzséjét pedig kiegészítették a kiszolgáltatott energiafogyasztók támogatásához szükséges összegekkel.

A pénzügyminisztérium egy korábbi közleménye a költségvetés-kiigazítással 4,831 milliárd lejjel 84,905 milliárd lejre nő az idei költségvetési hiány, de GDP-arányosan a deficit 7,13 százalékos marad.

Több mint 2,7 milliárd lejjel egészítik ki a munkaügyi minisztérium büdzséjét a kormány által pénteken jóváhagyott költségvetés-kiigazítás értelmében - közölte Facebook-oldalán a tárcavezető.

Marius Budăi szerint ebből az összegből 1,2 milliárd lejt a nyugdíjak kifizetésére, 8,6 millió lejt bérekre fordítanak.

Továbbá másfél milliárd lejre van szükség a szociális juttatások kifizetésére, ebből 572 millió lej a gyermeknevelési pótlékra, 314 millió lej a fogyatékkal élők juttatásaira, 86 millió lej a gyermekgondozási díj kifizetésére, 269 millió lej a lakossági energiaszámlák kompenzálására, 251 millió lej a kiszolgáltatott fogyasztóknak szánt kifizetésekre megy majd el - derül ki a miniszter bejegyzéséből.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés