
Május 27-én, szombaton a Háromszéki Közösségért Alapítvány (HKA) és a Zöld Nap Egyesület harmadszor rendezi meg Kézdivásárhelyen a Tekerj egy jó célért! adománygyűjtő akciót.
2017. május 10., 00:242017. május 10., 00:24
Május 27-én, szombaton a Háromszéki Közösségért Alapítvány (HKA) és a Zöld Nap Egyesület harmadszor rendezi meg Kézdivásárhelyen a Tekerj egy jó célért! adománygyűjtő akciót.
2014-ben a Molnár Józsiás parkban létesített mozgásparkért több mint százan, míg 2015-ben mintegy hétszázan pattantak biciklire a sportcsarnok melletti téren létrehozott fa játszótér megépítéséért. Ezúttal két célért lehet majd tekerni Kézdivásárhelyen: legalább öt kerékpártartót szerelnénk fel a városban, emellett a Turóczi Mózes-iskola udvarán fogyatékkal élő gyerekek számára is biztonságos játszóteret létesítenénk.
Iratkozni május 19-ig lehet a tekerj.hka.ro honlapon, a benevezési díj felnőttek számára 15, gyerekeknek 10 lej. Emellett minden letekert, egyenként négy kilométer hosszú kör 5 lejt kóstál. „27-én 9 órakor gyülekezünk a sportcsarnoknál, majd 10 és 13 óra között lehet tekerni”, osztotta meg lapunkkal Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke. A legkevesebb négy fizetett kör megtevői között egy-egy gyerek-, női-, illetve férfibiciklit sorsolnak ki, a legtöbb kört megtevő bringázó különdíjban részesül. Az akció kiemelt támogatói a Zarah Moden Kft., a New Fashion Rt. és a helyi önkormányzat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!