A Román Nemzeti Bank (BNR) érdekes adatokat ismertetett az ország lakossága takarékbetéteinek 2020. novemberi helyzetéről.
2021. január 12., 06:572021. január 12., 06:57
Tavaly az év utolsó előtti hónapjának a végén a romániai, erdélyi lakosságnak 73 milliárd leje volt banki letétben, nyilván nemcsak a jegybanknál. Ez 3 milliárd lejes növekedés 2020 januárjához viszonyítva. Az alábbi megyék álltak az élen a letétbe helyezett pénzösszegek alapján: Kolozs 4532,9 millió lej, Konstanca 2693,9, Prahova 2542,4, Brassó 2395,8, Arges 2309,1 millió lej.
A növekedés szintén Kolozs megyében volt a legnagyobb mértékű, 5,38 százalék a korábbi adatösszesítések óta. Második Brassó megye (4,6 százalék), harmadik Arges (3,78 százalék). A megyéket fölényesen előzi Bukarest főváros, ahol tavaly januárban a lakosoknak, háztartásoknak 20 959,9 millió leje volt banki letétben, novemberben pedig már 22 405,7 millió lej, ez majdnem egyharmada az országos összegnek. Igaz, hogy Bukarestnek több lakosa van, mint bármelyik megyének, másfelől pedig szintén Bukarestben a legmagasabb az átlagbér.
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!