Jelentősen megnőtt az igény

A novemberi fűtéstámogatásra pénteken vették át a polgármesteri hivatalok az utolsó kéréseket, de minden hónap 5–20. között lehet majd jelentkezni egészen márciusig. A megye négy magyar városában az előző évekhez viszonyítva lényegesen nagyobb volt az érdeklődés, az önkormányzatok munkatársai még most dolgozzák fel a kéréseket.

Székely Hírmondó

2021. november 25., 00:012021. november 25., 00:01

A novemberi fűtéstámogatás igénylésére lejárt a határidő, de a továbbiakban is fogadják a kéréseket a december-március közötti időszakra. A támogatásban idén is az alacsony jövedelmű családok, nyugdíjasok részesülnek, de néhány feltétel és a kérelmek leadási helyszíne is megváltozott idén. Azok, akik november 20-ig benyújtották kérésüket, már erre a hónapra megkapják a támogatást.


Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Tóth-Birtan Csaba kérdésünkre elmondta: eddig hozzávetőlegesen 1400 kérés érkezett, de van, amit még nem iktattak, így ez a szám magasabb lesz. Ugyanakkor, a következő hetekben is fogadják a kérelmeket. A kérelmezők száma jelentősen megnőtt tavalyhoz képest, amikor mindössze 345-en igényeltek fűtéspótlékot. A támogatást lakásonként csak egy fűtésre használt rendszerhez nyújtják, legyen az gázzal, villanyárammal, vagy egyéb szilárd, illetve folyékony fűtőanyaggal működő rendszer, és csak olyan családok vagy egyedülálló személyek részesülhetnek benne, akik más formában nem kapnak támogatást a lakásuk fűtéséhez.


Azok a családok folyamodhatnak a pótlékért, akik esetében az egy főre eső havi átlagjövedelem nem haladja meg az 1386 lejt, ez az összeg az egyedülálló személyek esetében havi 2053 lej. A fűtéstámogatás teljes értékét a szolgáltató által kiállított számlán tüntetik fel.


Kézdivásárhelyen mintegy 673 kérés érkezett be péntekig a polgármesteri hivatalba. 88-an igényeltek támogatást fával való fűtésre, 18-an elektronikus fűtésre, a többiek pedig gázra. A hivatal munkatársai a napokban dolgozzák fel az igényléseket, a fával tüzelőknek nemsokára meghirdetik, mikor lehet átvenni az igényelt támogatást a pénztárból, a villany és a gáz esetében pedig feltüntetik majd a számlán, hogy mennyi támogatást kaptak a személyek, amelyet egyszerűen csak lehúznak majd a fizetendő összegből.
Kovásznán is hasonlóan sokan jelentkeztek a novemberi támogatásra, 158-an gázfűtésre, 6-an villanyosra, 150-en pedig fára. Az önkormányzat reményei szerint még karácsony előtt kiosztják készpénzben a támogatást a fával tüzelőknek.


Baróton ez idáig 252 kérést iktattak fűtéstámogatásra, ebben mindenfajta támogatásigénylés benne van. Aki mind az öt hónapra szerette volna igényelni a támogatást, az november 20-ig kellett iktassa kérését, a következő rend kérelmet december 2. után fogadják, de akkor már csak a hátralevő négy hónapra lehet támogatást igényelni – tájékoztattak a baróti polgármesteri hivatal szociális irodájában. <

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés