Jelen és jövő a KSE kosárlabdacsapatánál

A Kézdivásárhelyi SE felnőtt női kosárlabdacsapata tavaly ősszel a Nemzeti Liga 2023–2024-es bajnoki idényének kezdete előtt egy héttel lépett vissza anyagi okokból a megmérettetésből, ám a klub utánpótlás-csapatai folytatják a tevékenységet. A céhes városi kosárlabdázás jelenéről és jövőjéről Lénárt Adolf ügyvezető menedzsert kérdeztük.

barni

2024. február 02., 14:572024. február 02., 14:57

„Kemény gazdasági helyzet volt, nem sikerült az első ligás szerepléshez szükséges anyagi támogatást megszerezni, ezért jobbnak láttuk, ha idejében visszalépünk és az utánpótlásra koncentrálunk” – idézte fel Lénárt a szeptember végi döntés okát, hozzátéve, a leszerződtetett játékosok számára találtak csapatokat a bajnoki idény kezdete előtt. „Fontos lépés volt, hogy a leigazolt játékosokat sikerült más kluboknál elhelyezni” – hangsúlyozta a vezető.

A saját nevelésű játékosok sem maradtak játéklehetőség nélkül. „Domokos Réka Marosvásárhelyre, Kozman Kriszta az ugyancsak a Nemzeti Ligában érdekelt Brassóhoz szerződött, Bara-Németh Beáta pedig Ploiești U19-es csapatához, télen pedig Brassóhoz igazolt” – sorolta.

Lénárt Adolf Claudio Garcia Morales vezetőedző helyzetéről is szólt. „Az egyezségben a felnőttcsapat mellett az utánpótláscsapatok koordinálása is szerepelt, ám egészségügyi okokból haza kellett utaznia. Barátságban váltunk el és abban maradtunk, hogy amennyiben az anyagiak lehetővé teszik felnőttcsapat nevezését a bajnokságba, ősszel visszatérünk a történetre” – fejtette ki a vezető.

Ismét a döntőtorna a cél

Jelenleg 190 gyerek kosárlabdázik Kézdivsárhelyen és környékén, ezért az idei szerényebb támogatást a Minescu János, Csutak András, Farkas Gellérd edzők, Ljubomir Kolarevic koordináló edző és Rendy Hanna kondicionáló edző, masszőr vezette utánpótlás-csapatokba fektették. Ennek köszönhetően a bajnokságban érdekelt korosztályos csapatokkal végig tudják vinni az idényt, emellett U8, U10 és U12-es korosztályokban is foglalkoztatnak lány- és fiúcsapatokat.

Az U15-ös fiúcsapat számára véget ért az országos megmérettetés, ám az U14-, U15- és U16-os lánycsapatok még versenyben vannak. Tavaly a KSE Csutak András edző vezette U13-as lánycsapata az országos döntőtornáig jutva negyedik helyen végzett a bajnokságban. Idén az U14-es kiírásban eddig száz százalékos mérleggel, tíz győzelemmel menetelnek a lányok. „A cél továbbra is az 1–4. helyek valamelyike, ha lehet, akár 1–2 hellyel feljebb a tavalyi helyezésnél” – jegyezte meg. A kisebbek számára a regionális versenyek következnek, majd nyáron, a tengerparton az U10- és U12-es országos bajnokságokon méretnek meg.

Galéria

Lehetőséget biztosítani az ifjaknak

A klub célja nem változott az idők során, hangsúlyozta. „Mindig az volt a célunk, hogy saját nevelésű kosarasaink számára játéklehetőséget biztosítsunk, hogy itthon tudjanak boldogulni. Fontos, hogy lássák, az ifiévek után is biztosítva van számukra a folytatás lehetősége, ha dolgoznak, lehetőségük lesz felkerülni egy felnőtt első- vagy második ligás csapatba.”

Ami a felnőtt csapatot illeti, a vezető lapunknak így nyilatkozott. „Ez pénz kérdése. Ha lesz rá anyagi keret, akár a Nemzeti Liga is szóba jöhet, ha pedig kevesebb pénz lesz, második ligás csapatot szeretnék indítani az ősszel. Jó volna a jelenleg Aradon, Brassóban, illetve Marosvásárhelyen játszó kosarasainkat hazahozni, emellett beépíteni a fiatalabb játékosokat is a felnőtt csapatba. Elsődleges célunk mindig a saját játékosok foglalkoztatása. Ha van 1–2 hiányos posztunk, amelyhez nincs megfelelő játékosunk, csak akkor hoznánk idegent. Mindig ez volt a vezérelv nálunk” – hangsúlyozta.

Hozzátette, a Nemzeti Ligában sok a külföldi játékos, ezért nehéz lenne kizárólag hazaiakól összerakni egy ütőképes csapatot. „Annak örvendenénk a legjoban, ha mindenki a saját nevelésű kosarasaival szállna versenybe. A válogatott számára is az lenne a legjobb, ha hazai kosarasok játszanának” – összegzett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust