Közírók álláspontja, véleménye sportesemények kapcsán.
2021. március 15., 00:252021. március 15., 00:25
A véghajrához érkezett az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakasza, a 27. fordulóban nehéz kihívás vár a Sepsi OSK-ra, ugyanis ma 17.30-tól az ötödik helyen álló FC Botoșani otthonába látogat. A piros-fehérek a legutóbbi fordulóban nem éltek a hazai pálya előnyével, és a klubelnök Diószegi László szavait idézve lélektelen játékkal kaptak ki az ugyancsak felsőházért harcoló Chindia Târgoviște csapatától.
Leo Grozavu vezetőedző kőkemény kiszállásra számít, annál is inkább, mivel mindkét együttesnek pontra, pontokra van szüksége, hogy megszilárdítsa felsőházi pozícióját. A statisztika viszont nem az OSK mellett szól, az eddigi kilenc egymás elleni bajnoki során egyszer sem tudtak nyerni Botoșani ellen: öt alkalommal a moldvaiak győztek, míg a többi találkozó döntetlennel végződött. Említésre méltó azonban, hogy a piros-fehérek jó idegenbeli mutatóval büszkélkedhetnek, 13 kiszálláson mindössze egyszer veszítettek – az Academica Clinceni pályáján –, és ezúttal akár egy döntetlen is nagyon hasznos eredmény lehet.
A Chindia elleni fiaskó után Diószegi László megpróbálta felrázni a csapatot, az edzésen tartott beszédét meg is osztotta a klub hivatalos oldala. „Olyan mérkőzésen vagyunk túl, ami nem a Sepsire vall. Ez így nem mehet tovább! Azon kívül, hogy tudok ajándékot adni nektek, ugyanúgy tudok büntetni is. De most nem azért jöttem, hogy a büntetésről beszéljünk, hanem arról, mi vár még ránk. Négy nagyon nehéz mérkőzés, amiből minimum négy pontot kell szereznünk. (…) Amikor bejöttünk az első ligába, mertem álmodni. Nagyot álmodtam, azt, hogy az idén kész lesz a stadion, és eljutunk oda, hogy EL-meccset játszhatunk az új stadionban. De ahhoz nem ilyen hozzáállásra van szükség. Én nagyot álmodtam, ez az álom nemcsak az enyém, hanem az összes Sepsi-szurkolóé. Megkérlek, ne lopjátok el az álmomat, ne tegyétek tönkre ezt az álmot! Ti tudtok ezen segíteni, ti vagytok azok, akik nagyot tudnak lépni, és meg tudjátok csinálni azt, hogy az én és a sok százezer szurkoló álma valóra váljon. Mi Székelyföldön azt szoktuk mondani, hogy rágjátok le a füvet a következő mérkőzéseken. Ha lerágjátok a füvet, az azt jelenti, hogy mindent bele fogtok adni a győzelem érdekében. Hajrá, Sepsi, hajrá, Sepsiszentgyörgy!” – mondta Diószegi a játékosainak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!