Városismereti munkafüzetet készített a Turulmadár Ifjúsági Iroda 10–12 éves diákoknak. A kiadvány játékosan, feladatokkal kiegészülve, rövid ismeretterjesztő leírásokkal mutatja be a megyeszékhely épített örökségét.
2019. november 14., 00:062019. november 14., 00:06
A háromszáz példányszámban megjelent, színes képekkel, rajzokkal és érdekes feladatokkal ellátott munkafüzet 19 sepsiszentgyörgyi épületet, teret, szobrot mutat be a diákoknak – tájékoztattak a kiadvány szerkesztői, rajzolói. A munkafüzet lefedi a városközpontot és a fontosabb óvárosi utcákat, a cél pedig az volt, hogy a kisdiákok játékosan ismerkedjenek meg a várossal, annak olyan oldalát is megismerjék, amelyről eddig keveset tudtak.
Szőcs Borbála, a füzet szerkesztője elmondta: számukra is kihívás volt egy-egy épület történetének a feltérképezése, ebben nagy segítséget kaptak József Álmos helytörténésztől. Azt szeretnék, ha a sepsiszentgyörgyi diákok észrevennék az őket körülvevő épületeket, utcákat, és megismernék azok múltját, történetét. Ugyanakkor segítség a pedagógusok számára is, hiszen amikor a diákokkal sétálnak a parkban, megnézhetik a különböző emlékműveket, épületeket, majd közösen oldhatják meg a feladványokat.
Dávid-Kátai Eszter, a munkafüzet grafikai arculatának tervezője elmondta: archív és új fényképek segítségével rajzolta meg a város arculatát, de úgy szerkesztették a füzetet, hogy bizonyos rajzokat a tanulóknak kell kiegészíteni, folytatni vagy berajzolni.
Oláh Kata szerkesztő a kiadvány létrejöttéről beszélt, mint mondta, a Román Kulturális Alapnál pályáztak sikerrel, így nyomtattak ki 300 munkafüzetet, melyek román nyelvű fordítása is folyamatban van. Első körben a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium 3–4. osztályosai kapják meg ingyen ezeket a munkafüzeteket, de szeretnék, ha más gyerekekhez, a város többi iskolájába is jutna majd. <
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!