
Az olasz jegybank illetékesei bejelentették, 2021-ben kibocsátják a koronavírus-járványra, a Covid-19 betegségre utaló 2 eurós névértékű pénzérmét.
2020. december 22., 19:132020. december 22., 19:13
Nem csak gyűjtőknek szánják, hanem vásárlóeszközként is forgalomba kerül, hiszen hárommilliós példányszámra tervezik. Az érme voltaképpen az orvosok, egészségügyiek hősies, önfeláldozó küzdelmének kíván tisztelegni. A névérték csak az előlapon látható. A hátlap domborműve egy férfi és egy női orvost ábrázol deréktól felfelé, az orvosnő nyakában sztetoszkóp (kézi diagnosztikai, hallgató eszköz) látható, a férfi jegyzettömböt tart a kezében. Alul a 2021-es évszám, felül pedig a köszönetet jelentő "grazie" olasz szó olvasható. Az érme bal oldalára került az egészségügy és Vöröskereszt szervezet egyezményes nemzetközi jele, bal felől egy stilizált szív látható. Az érme előkészítését kommentáló hírforrás megjegyzi, Olaszországban a koronavírus-fertőződés és a Covid-19 betegség szövődményei több mint 250 orvos halálát okozták ez ideig.
Franciaországban már megjelent a koronavírus-járvány elleni küzdelmet idéző 2 eurós pénzérme, de a 310 ezer példány vásárlóeszközként nem került forgalomba, csupán gyűjtőknek szánták.
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!