Járhatóbbá tették az utat

A Vargyas-szoros felé vezető 12 kilométeres utat ezelőtt nyolc évvel egyszer már lekavicsoztatta a vargyasi polgármesteri hivatal, aztán 2015-ben 9,6 kilométeres szakaszon, 3 és fél méter szélességben, egy pályázat révén sikerült azt le is aszfaltozni. A szoros bejáratánál levő Kőmezőig maradt azonban egy másfél kilométeres, tengelytörő táv, melyet most, szintén kalákával, megpróbáltak feljavítani.

Böjte Ferenc

2017. október 17., 00:212017. október 17., 00:21

A Vargyas-szoros felé vezető 12 kilométeres utat ezelőtt nyolc évvel egyszer már lekavicsoztatta a vargyasi polgármesteri hivatal, aztán 2015-ben 9,6 kilométeres szakaszon, 3 és fél méter szélességben, egy pályázat révén sikerült azt le is aszfaltozni. A szoros bejáratánál levő Kőmezőig maradt azonban egy másfél kilométeres, tengelytörő táv, melyet most, szintén kalákával, megpróbáltak feljavítani.


Szombaton több vargyasi erőgép-tulajdonos is a helyszínen dolgozott, ott volt Sütő Levente Lehel polgármester is, felügyelve és segítve a munkálatot. Megtudtuk tőle, hogy bár az említett másfél kilométeres szakasz Homoródalmáshoz tartozik (egyébként ezért nem tudta Vargyas sem leaszfaltoztatni ezt a szakaszt), a falunak érdeke, hogy azon megfelelően tudjanak közlekedni a gépjárművel erre látogatók, akik között nemcsak turisták, de a közelben földtulajdonnal rendelkező gazdák, erre vadászni járó vargyasiak, erdőgazdálkodók is vannak.


– A nyáron többen jelezték, hogy gépkocsijuk olajteknője bánta az itteni kocsikázást, ezért is határoztuk el, hogy tennünk kell valamit az út járhatóbbá tétele érdekében. Amivel egyébként nem mindenki ért egyet. Voltak olyanok is, akik azt mondták, így kell hagyni, mert legalább annál kevesebben látogatnak fel a szorosba – mondta.


Ez nem újdonság, az aszfaltozáskor is kerültek, akik aggódtak azért, hogy a jó út miatt megnövekvő turistaforgalom ártani fog majd a Vargyas-szoros élővilágának, az itt található természeti értékeknek. Most is, bár jócskán benne járunk már az őszben, egy nagy kirándulóbusz volt megállva az aszfaltút végénél, ugyanott több Brassó megyei kiskocsi is parkírozott. Utasaik nyilván fent voltak a szorosban. Korábban, nyár derekán volt ennyi látogató, kirándulóbusszal a rossz út miatt pedig egyáltalán nem jött fel senki.


Sütő polgármester is aláhúzta, egyre több a turista, akik a Vargyas-szorosba érkeznek, és akiket Vargyas látványosságai – például a Daniel-kastély, avagy a falu népművészei – is érdekelnének.
Megjegyezte, hogy az érdeklődésből valamilyen szinten jó lenne, ha a falu is profitálhatna a jövőben, a kastélyt is be szeretnék kapcsolni az erdővidéki turizmus körforgásába, de ehhez előbb valamilyen szerepet kellene szánni neki, ám ez azonban sok pénzbe kerül, így nem zárkóznak el attól, hogy ezt egy befektetővel közösen tegyék. Nem mellékes az sem, hogy a kastély „életre hívása” egyidejűleg több helybélinek is munkahelyet biztosítana.


Vagyis a vargyasiak, úgy tűnik, a turizmus fejlesztése mellett törnek pálcát, ennek érdekében lényeges – amint az elöljáró megjegyezte –, hogy meg lehet mozdítani a falut, és van, aki segítsen, ha kalákáról van szó, mint történt az most is. Fazakas Sándor, Németh Árpád, Csorba János, ifj. Szőcs László, Fehér János és Miklós Gábor gépekkel, további húsz vargyasi pedig lapátokkal dolgozott a helyszínen, Vásárhelyi Béla a főzést vállalta a kalákázóknak.


– Az útjavításnak, az idő függvényében, lesz még folytatása – összegzett az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés