Jandó Jenő évtizedei

Nos, miért is a Jandó Jenő emlegetése éppen Bartók kapcsán? Avagy inkább mondjam úgy, hogy Jandó Jenő kapcsán szólhatunk Bartókról? Ez is állja a helyét. S nekünk, akik megismerhettük, kezet rázhattunk az utóbbi évtizedek egyik legelismertebb, világszerte ismert és ünnepelt zongoraművészével a kezdet kezdetén, ma is élményként elevenedik meg az a forró este, amikor az akkor még alig húszéves, zeneakadémiás ifjú művész zongorajátékának tapsolhattunk. Már túl volt néhány, ifjú tehetségeknek kijáró rangos elismerésen, díjon, de azért mi úgy hittük, s ma is úgy tartjuk, itt, Sepsiszentgyörgyön mutatkozott be művészi pályája első, nagyon megtapsolt önálló, félórányira kerekedett műsorával.

A hangszer nem volt ragyogó állapotban, talán az egyetlen, ember elé való zongora volt akkor Sepsiszentgyörgyön, úgy emlékszem, azt is a színház kölcsönözte valakitől, de tény, hogy a nagy termet zsúfolásig megtöltő, főleg diákokból álló közönség a legrangosabb előadóművészt látta benne. S aki így látta, nem csalódott.

Az éppen most hetvenedik életévét betöltött Jandó Jenő nagyon messzire  eljutott, az ütött-kopott zongorától Liszt Ferenc saját zongorájáig, s az ő keze alatt a Liszt-zongorán lemezre játszott egy bő Liszt-válogatást. Aki a családját ismeri, tudja, ez esetben tényleg nem esett messze az alma a fájától. Édesapja a nálunk is nagyon tisztelt zenetanár és zeneszerző, ugyancsak Jandó Jenő, aki Pécsről idevezetett leánykórusával többször is melengette szívünket, édesanyja koncertpianista volt, felesége pedig a budapesti Operaház kedvelt operaénekese.

Hármunknak – Péter Albertnek, Dancs Árpádnak és nekem – abban a megtiszteltetésben volt részünk évekkel később, hogy meghívót küldtek a Brassóban tervezett egyéni koncertjére. Édesapja kísérte el, s könnyezte végig a brassói közönség roppant meleg ünneplését, amelyet mi öten aztán az egyik rangos brassói vendéglőben idéztünk fel. A fogyasztás az ő zsebére ment, a nem kevés tiszteletdíjból. Ez a brassói találkozás is arra sarkallt, hogy próbáljuk nyomon követni pályáját, amelynek lenyűgöző állomáshelyeit felsorolni is nehéz. Egyik legnagyobb vállalkozása a japánok felkérésére ott, Japánban valósult meg (legalábbis így hallottam): lemezre zongorázta Bartók Béla összes zongoraművét.

A világhírű zenepedagógus és zongoraművész, Kadosa Pál tanítványaként, évfolyamtársaival együtt, akik ugyancsak a zongora világhírű virtuózai lettek –Kocsis Zoltán, Kurtág György, Ránki Dezső, Schiff András, Kiss Gyula –, a magyar zeneművészet ragyogó csillagává emelkedett. Bartóktól indultunk el, Jandó Jenőnél kötöttünk ki. Jandó Jenő is, mint Bartók Béla, bár egészen fiatalon, megerősítette bennünk azt a meggyőződésünket, hogy zenében, különösen zongorában a magyar előadóművészet képes a legnagyobb varázslatokra is.